Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 2. szám - Ifj. Asztalos István: Eleim - emlékeim I., Eleim - emlékeim II., Eleim - emlékeim III. (versek)

Eleim — emlékeim III

Moldovai ősök után kutatott az én nagyapám.

Mások meg a Dunántúlon lelték meg az ősi fészket,

De az, hogy a Szeretet hozta, vagy a Vág mentéről jöttek,

Ma már emlék. És a bocskort meg a szíját a történelem szele fújta Szanaszét a messzi múltba.

Jó ortodox ősök voltak, a nevük is bizonyítja . . .

Román Demeter, ki hajtott Nagybányára harminc ökröt,

Bécsben meg a tíz év alatt lódoktor lett, lelke rajta,

Hogy a sok pénzt amit szerzett, kuruzslással megtoldotta. Kupeckedett és dolgozott, neje, a bányai magyar lány, Kuporgatott, házakat vett, Kereszthegybe bányát, erdőt.

S ősszel, ha a gesztenye nőtt, elhajtott egy fél csordát is Pestre meg ki tudja hova. A pénz meg jött, és futotta több fiúnak Vagyont hagyni, s iskolára hogyha kellett És jómódú lányokra is feleségnek, s tetejébe A Pokolközt ráadásként, Fernezelyen meg egy kertet,

Ott még a föld sem volt irigy, adott fehér kaolint, mi virít A Patak-oldalba, s fentről az Izvora felöl lágyan Szél simogatja emlékük, s a gesztenye szagát fújja, s tűz parázsét, Amin sütik. Mintha most is ott sétálnék a bányai Nagytál körül,

S reám tekint István-tornya,

Bódit mint a nadragulya, az ég meg kék, olyannyira,

Mint a lányok nagy kék szeme, s csillog a Gutin teteje.

A huszadik század megjött, tanító lett nagyapámból.

Mikor megkapta a jussát, asszonyt hozott, lengyel leányt,

Máriát, a Szilvitszkyét, s mikor letette az esküt,

Katolikus lett belőle, s megtanulta magyarul is Búsulni a lengyel himnuszt, s ettől nem tágított többé.

Úgy járt, mint Petrovics Sándor, pedig néki a csatából Nem maradt más, csak egy csillag, meg sok bánat,

S utána ezt a keresztet hordozhatta, télbe’, nyárba’,

Örök gyászos elmúlásba’. S csak mikor már őszbe hajlott látott tavaszt, azt is bénán, görbebottal, így vitt engem Kolozsvári sétatéren. Lehettem úgy Vagy négyéves.

A kisgyermek, hogy biztos legyen, rádupláz a beszédében: Szólítottam Tátátának, nagyanyámat Mámámának.

Elmentek ők is szerényen, könny már nem ül a szemükben.

40