Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Sziveri János: Csűr és csavarás, Indák se, Gyökerek se, A holnap őse, Az ünnep vége, A játékmester vesztésre áll (versek)
A holnap őse Ki vált meg engem? S ki árul be újra? Olyan-e, aki nevemet sem tudja, és kotyvasztáson kívül máshoz nem ért, de túladna rajtam ezüstpénzekért? Eladna, mint a malacot: súlyra! A nótát egész ügyesen fújja — s tenyerébe csörgetik értem a bért. . . Maroknyi vasdarab, lényem ennyit ért. Csepürágók, gazok s együgyűek, megválasztja mindenik a cinkosát. Hallgatózásuk szinte fáj a fülnek. Vitatni mégis minek élők jogát parázna hitszegéshez, gyilkoláshoz. Rombolhatunk — a holnap úgyse mást hoz. Az ünnep vége Hinta lengi be a nyitott verandát kopott törülköző liheg szomjasan rajta szalonna lóg a csupasz gerendán a tarka cinketoliakat odacsalja Fülemig hallik egy szekér zörgése porkása csapkod fel utána zsebben lapul a kocsis tőrkése úgy tesz mintha minket is utálna Őrli a leveleket halk dudaszó hajnali kondás hajtja a hideget magába roskad a járatlan utazó mint akit Istene hiába hiteget Fonnyadt sajtok bűze gőzölög kitárul óvatlanul a hátitáska a hitetlen bűnös cél nélkül lődörög fogához koppan a kovásztalan pászka
