Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Vasy Géza: Kortárs magyar írók kislexikona 1959-1988

1962-ben, s azé a Kecskés Andrásé, aki ma a verstan egyik legismertebb művelője? S hiányozhatnak-e azok, akik a kortársi drámával és színházzal foglalkoznak, mint például Czimer József, Létay Vera, Mész Lászlóné? (Mindegyik, idáig említett szerzőnek jelent meg az adott időszakban egy vagy több ide illő könyve.) S tudnám sorolni a jó ellenpéldákat is arról, hogy az eddig említett területek művelőinek egyike- másika mégiscsak bekerülhetett a lexikonba. Igaz, néha csak azért, mert más területeken is működik, de olykor erre sem volt szükség.

Ám még ha el is fogadnám a lexikon túlzottan önkorlátozó szerkesztési elveit, akkor is sorolnom kell azokat az írókat és kritikusokat, akiknek az adott időszakban önálló könyve jelent meg „irodalmi kiadónál”. Egyórányi böngészés a könyvespolcaimon, a kézikönyvekben és az emlékezetemben a következő eredményt hozta. Elsőkönyves költők: Bálint István: Arthur és Franz (1972, Magvető), Cserháti László: Korsó, vízzel (1970. Magvető), Gáspár Katalin: Milyen szerencse (1986, Szépirodalmi), Fábián István: A képzelet bádogtornyai (1984, Szépirodalmi), Gyöngyösi András: Szárazföldi sziget (1982, Magvető), Horváth Lajos: Új Déva vára (1974, Szépirodalmi), Kerékgyártó Ferenc: Helyzet- gyakorlatok (1985, Móra), Pátkai Tivadar: Otthonról haza (1979, Móra), Verbőczy Antal: Keresztlevél a századvégre (1983, Móra). Különösen fájó Verbőczy Antal hiánya, hiszen ő már évek óta csak verseivel lehet jelen közöttünk.

Kimaradtak olyan — általában több kötetet publikált — írók, élő irodalommal is foglalkozó irodalomtörténészek, mint Falus Róbert, Juhász Géza (Debrecen), Kispéter András, Kovács Kálmán, M. Pásztor József, Takács József (prózaíró), Tverdota György, Szabolcsi Gábor, Szekér Endre. S hiányoznak olyan, már a korszak kezdetén is idős szerzők, mint Harsányi Lajos, Gya- gyovszky Emil, Madarász Emil, Miklós Jutka, pedig könyvük jelent meg. Általában is megfigyelhető, hogy a választott harmincéves periódus első évei iránt sokkal lanyhább a figyelem, mint a közelmúlt iránt. Ez minden, kortársi művészettel foglalkozó munkánál így szokott lenni, de egy adattár esetén nem fogadható el ez a mentség.

S külön bekezdésben kell szólni azokról, akik a társművészetek alkotói, de irodalmi tevékenységet is folytatnak. Műveik általában az önéletírás, a vallomás, a műhelynapló műfajaiba sorolhatók be, s mivel nincsenek sokan, nem tudom, miféle „kényszer szülte szükség” miatt kell innen hiányoznia például Bálint Endrének, Borsos Miklósnak, Gábor Miklósnak, Latinovits Zoltánnak?

És a műfordítók? Itt valóban válogatni kellett volna, hiszen egyetlen „önálló” könyv még nem minősíthet igazán, de mondjuk jó támpont lett volna az írószövetségi, a művészeti alapbeli tagság, az Európa Kiadó javaslata, s akkor vagy harmincán szerepelhetnének.

S végül a harmadik fogalmi probléma a könyvvel kapcsolatos. Az „önálló szépirodalmi kötet” fogalma elég egyértelmű, bár legalább egy alkalommal ettől is eltekint költőnél a lexikon, az irodalmi kiadó fogalma viszont 1989 januárja óta értelmezhetetlen. Ellenvetésként elhangozhatna, hogy éppen ez a lexikon időhatára, s az 1988-ig létezett kiadói rendszer következményeit nem lehet utólag megsemmisíteni. Azt valóban nem lehet, de korrigálni igen. S megint csak nem a parttalanságról van szó. Mert valóban rengeteg szépirodalmi igényű könyv, könyvecske jelent meg tanácsok, művelődési házak, egyéb intézmények kiadásában, s egyre több magánkiadásban is. Léteznek viszont helyi írócsoportok, léteznek helyi irodalmi folyóiratok, amelyek nagy biztonsággal meg tudták volna mondani, hogy kik azok a szerzők, akiknek ily módon könyve jelent meg — vagy esetleg csak fontos műveket publikált antológiákban, folyóiratokban —, s a teljesítmény alapján bekerülhet a lexikonba. E javaslatokat lektorok bírálhatták volna el, s így a szakma további érdemes képviselőiről találhatnánk most adatokat. Olyanokról, mint Botár Attila, Hegyi Endre, Herbszt Zoltán, Hideg Antal, Széki László, Petri Csathó Ferenc, Vörös István.

Még egy, elméleti hátterű gondom van: az 1959-es kezdőpont. Bevallom, nekem még véletlenül se jutott volna eszembe ezt az évszámot választani. Ha már 1945-nél későbbi időpontra kellett gondolni (azzal az elfogadható érveléssel, hogy az első évekről ott van a Magyar Irodalmi Lexikon), akkor is 1956-ot vagy 1957-et választottam volna, lévén, hogy ezek valódi határt jelentenek a társadalom és az irodalom életében is. Az írószövetség újjászervezése valóban konszolidációs tényező volt, de egy három évtizedet felölelő, tehát történeti szemléletű műnek talán el lehetne bátrabban rugaszkodnia az aktuálpoliti- kai megfontolásoktól — annál is inkább, mert ez a mű kizárólag az írók lexikona, s nem az irodalmi életé is egyúttal. De talán még hasznosabb lett volna — feláldozva esetleg a címben szereplő kortárs jelzőt — 1945-tel indítani mégis ezt a lexikont, hogy az összetartozó dolgok jobban együtt legyenek.

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy egyfolytában a kifogásaimat sorolom. A Kortárs magyar írók kislexikonávaX kapcsolatban kétféle álláspont lehetséges. Az egyik megállapítja, hogy feltétle93