Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Szávai Géza: Aréna VI. Kiút a szóhoz
szét és a konkrét zene sublinguáihoz vagy antilinguáihoz kapcsolódnak. A szavak világa összezsugorodott. ” A „szavak világáról” állítottakat pedig (következetesen) az irodalomra is — kétségbeesetten! — kiterjeszti George Steiner. 2. Két okból idézgettem ilyen bőven George Steiner nagyhatású esszéjéből. Egyrészt azért, hogy gondolatmenetének előjelét (hogy matematikai nyelven fejezzem ki magam) negatívról pozitívra cseréljem — a másik okra pedig hadd derüljön fény valamivel később. Tehát: vélekedésem szerint Steiner aggálya nem indokolt. Magyarázható persze: arány- és egyensúlyvesztéssel (mint erre már tanulmánya bevezető mondatainak idézése mentén utaltam). Azzal, hogy elfelejt vagy elfed létező vagy sejlő kapcsolatokat, részigazságokat abszolutizál. Pontosabban: evidenciaként kezel, elfogad és általános érvényre emel részvagy féligazságokat. Tévedésekig menően. Az egzakt tudományok jelentősége, fontossága tény. De ez a tény nem fordítható a szón alapuló kultúra ellen. Nem szabad felállítani és elfogadni téves hierarchiákat. Századunk, sajnos, bővelkedik az effélékben. És, sajnos, esszéírónk kevés erőfeszítést tesz a köd oszlatására. .. a valóság sarkalatos összefüggései ma már a verbális nyelven kívül kezdődnek. A matematikusok tudják ezt” — írja, majd egy matematikust idéz: „Geometrikus és később tisztán szimbolikus felépítésénél fogva (...) a matematika lerázta a nyelv bilincseit. . .és a matematika manapság hatékonyabb a maga intellektuális világának szférájában, mint a szánalmas állapotban lévő modern nyelvek, sőt, mint a zene is a maga területén” (kiemelés tőlem Sz. G.). Matematikusunknak igaza van. Ameddig — abszolút érthetően! — (még ha kissé a „közönséges” nyelvet lesajnáló gőggel is) külön szféráról beszél. A „szférák” és „területek” egymáshoz való (hierarchikus) viszonyításánál azonban „megállj!”-t kell kiáltanunk. Mióta világ a világ (s nem csupán a tizenhetedik századtól errefelé) a különféle diszciplínák saját(os), hatékony eszközöket kerestek. A görög számrendszerben például a számokat betűkkel jelölték; egy vonal jelezte fölöttük, hogy nem szóról, hanem számról van szó. „Ez a számrendszer az aritmetikai műveletek szempontjából teljesen használhatatlan. Örök rejtély marad, hogy Arkhimédész hogyan tudta a körrel kapcsolatos bámulatos számításait ebben az ügyetlen számrendszerben elvégezni” — írja a matematikus Lánczos Kornél. Természetes tehát és fontos (és ősrégi szükség) az egzakt tudományok külön nyelvének kimunkálása. És azt hiszem, fölösleges bizonygatni, hogy a szótól való távolodás (elvben és lényegében) nem ellem vagy — a verbális közlésmód — rovására történt. Ellenkezőleg. Az egzakt tudományok külön, sajátos szférába fejlődése nem a szavak elleni csatározás története. Az egzakt tudományok nem a szavaktól hódítottak el valamit, hanem a világ új, ismeretlen arcát cserkészték be; s történt ez a szavakért is! Hiszem: „a beszéd aktusán belül élünk” (Steiner). Az egzakt tudományok fejlődésével együtt a szavak világa nemhogy összezsugorodott volna, hanem ellenkezőleg: kitágult. Ahova Steiner rendkívül hatásos tanulmánya negatív előjeleket tett, oda vissza kell állítanunk a pozitívakat. Negatív előjeleket szóró kétségbeesése itt-ott érthető (ha nem is érthetünk vele egyet), egészében azonban nem, sőt, konkrét példáit régen megcáfolta a valóság. Az egzakt tudományok jelei és a szó világa között leomlottak volna a hidak? Ugyan. Gazdagító, dimenziótágító kapcsolatok keletkeztek. Megszakítatlan és állandóan fokozódó az erőfeszítés: a szavak világába (mely a legtágasabban értelmezhető emberi világ) ömlesz- teni mindazt, ami a különféle diszciplínákban felhalmozódott. Einstein elméleteit többen is siettek a „szavak közkincsévé” tenni (Dániel Berthelot, Luden Fahre) — sőt, maga a nagy fizikus is többkönyvnyi erőfeszítést tett ilyen irányban. Steiner állítása: „a valóság alapvető tényei — a relativitás tér—idő kontinuitása, minden anyag atomos struktúrája, az energia hullám és -részecske állapota — a szó útján immár 78
