Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Kiss Ernő: „Ebben a pillanatban elszabadult a pokol” (Az egykori 37/8. század parancsnokának Don menti emlékei - Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Szabó Péter)
hány napig utaztunk a hadműveleti területig,4 de egy biztos, én másra sem tudtam gondolni, csak Évára. Kijev Ukrajna fővárosa. Német megszállás alatt. Sok volt a rom és sok a német katona, de magyar is akadt már bőven. Hadiállapot. A környékére érkeztünk5 és itt rakodtunk ki a vagonokból. Kijevben érezni lehetett a háború „szagát”. A várostól ÉNy-ra lévő Rjecsi- cától gyalogmenetben kellett megtenni az utat a Donig, mely kb. 1400 km hosszú volt. Katonáink gyengén voltak felszerelve, szó szerint teljesen lerongyolódva érkeztek a harci övezetbe. A századom 210 emberből, 4 országos járműből (4 db kétlovas kocsi), egy tábori konyhából (gulyáságyú), melyet két ló vontatott és az én hátaslovamból állt6. Kezdetben még rendben volt minden, senki sem betegedett meg. Általában reggel korán indultunk, és napi 20-25 km-t gyalogoltunk. A fárasztó napi menet után egy alkalmas helyen sátrat vertünk és ott éjszakáztunk. Ha nappal vihar ért bennünket, bőrig áztunk, s éjszaka sem száradt meg a ruhánk. A tábori sátor két félsátorból állt. Két katona vitt tehát egyet, melyet felállítottak, ha a letáborozó helyre értünk, és abban aludtak. A tábori konyha menet közben is főzött. Reggeli feketekávé rummal és szalonna kenyérrel. Ebédre gulyásleves vagy babgulyás, esetleg grenadirmars. Vacsorára pedig rendszerint szalonna és kenyér. Ha nem volt menetnap, akkor jobb kosztot is kaptunk. Az első napok után mindinkább jelentkeztek a fáradtság és a fásultság tünetei. A betegek, gyengélkedők száma emelkedett. Mind több olyan katona volt a században, aki lábfeltörés miatt nem bírt gyalogolni. Őket az országos járműveken vittük. Sokszor 10-15 katonát is. Gyakori volt az olyan eset, hogy egy-egy katona összeesett a fáradtságtól. A könyörtelen menetelés hosszú ideig tartott. A legnagyobb baj, amit a hadvezetés nem látott, hogy a katonák harci ereje napról napra csökkent. Én a hátaslovamon a század élén haladtam. Gyakran leszálltam a lóról és valamelyik szakaszparancsnokomat ültettem rá, akiről láttam, hogy már nagyon fáradt. Mit lehet még erről írni? Pokoli volt. Aki nem csinálta végig, el sem tudja képzelni. Minden baka legalább 15 kg-os felszerelését7 és puskáját, vagy felváltva a géppuskát vitte magával. Végre július végére megérkeztünk Osztrogozsszk térségébe.8 Ez a város kb. 25 km-re nyugatra van a Dontól. Elfelejtettem megírni, hogy nekem ez a kíméletlen gyalogmenet egy kicsit a hasznomra is vált, ami csak a későbbi életem folyamán derült ki. A hosszú út alatt számtalan falun, városon haladtunk keresztül. Lassan megismertem a cirill betűket, amit tudtam, elolvastam, és elismételgettem magamban. Mire Osztrogozsszkba értünk, már tudtam, mit jelentenek a feliratok. Borbély, kocsma, pék stb. Soha eszembe sem jutott korábban, hogy oroszul tanuljak, még szótárt sem vittem magammal. Teljesen úgy tanultam meg olvasni, mint amikor az ember keresztrejtvényt fejt. Egyik felirat segített a másik elolvasásában. Osztrogozsszkban elrendelték a teljes pihenést, a felszerelések és a ruházat rendbehozását. A fegyverek tisztítását, a lőszerkészlet felülvizsgálását, illetve kiegészítését. Készülődtünk a bevetésre. Ekkorra a német hadsereg a 2. magyar hadsereg egy részével kijutott már Voronyezsnél a Donra és attól délre egészen Sztálingrádig nyomult előre. A Vörös Hadsereg makacsul tartott néhány doni hídfőt. Ilyen volt többek között az urivi templomdombon lévő hídfő is, ahol a magyar csapatok júliusi támadásukkor nem tudtak kijutni a Don nyugati partjára. Ez a hídfő kezdetben nem volt több, mint egy négyzetkilométer. Egy bevehetetlen magaslaton feküdt, ahonnan nyugat felé kilométerekre ellenőrizni lehetett bennünket. A hídfők felszámolása fontos céja volt minden korszak hadvezetésének. Ezt jelölte meg a 2. magyar hadsereg parancsnoksága is elsőrendű feladatként. A támadási tervekben később kiderült, alábecsülték az ellenség erejét és túlértékelték azoknak a saját csapatoknak az erejét, melyeknek a hídfőt el kellett volna foglalniuk. A harmadik urivi csatának szeptember 8-ára tűzték ki az időpontját.9 A kecskeméti hadosztály is részt vett az általános támadásban, tehát a mi ezredünk is. 54
