Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Csapody Tamás: A hatalom és a klérus
Csapody Tamás A hatalom és a klérus* Egyházak a mai világban „Az utóbbi időben többször hangzott el vád a Magyar Katolikus Püspöki Kar ellen itthon, méginkább külföldön nyilvánosan is, hogy nem törődik azokkal, akik egyéni lelkiismeretükre hivatkozva megtagadják a katonai szolgálatot, és ezért az állami törvények értelmében büntetésben részesülnek. A felhozott vádakban az is szerepel, hogy a Püspöki Kar nem a II. Vatikáni Zsinat szerint cselekszik. Az sem hallgatható el, hogy a különböző vádakban politikai megfontolások is szerepelnek”.1 Ezekkel a sorokkal kezdődik a Paskai László vezetésével működő Magyar Katolikus Püspöki Kar a katonai szolgálatról 1986. október 23-án nyilvánosságra hozott Nyilatkozata. A Nyilatkozat második része a II. Vatikáni Zsinat idevonatkozó, 1965-ből származó, „Az egyház a mai világban” (Gaidium et Spes) c. dokumentumát idézi összesen 56 soron keresztül. A zsinati konstitució mindkét álláspontja helyet kap a nyilatkozatban, csak nem azonos mértékben. Míg a katonai szolgálat egyházi elfogadásáról, jóváhagyásáról 38 sorban, addig a katonai szolgálat elutasításának támogatásáról 9 sorban szól, idéz, interpretál. A két utolsó bekezdés — összesen 26 sora — pedig egyértelművé teszi, hogy a magyar katolikusoknak miként kell dönteniük: „A Magyar Népköztársaság Alkotmánya értelmében minden állampolgárnak kötelessége a haza védelme. Az eddig történt megbeszélések is megerősítették, hogy hazánkban a katonai szolgálat kifejezetten a haza védelmére, a béke fenntartására, a közbiztonság megerősítésére irányul”. Egyben a hívek „feladatává és kötelességévé teszi”, „hogy minden lehetséges törvényes eszközt felhasználjanak a béke biztosítására, fenntartására”, értve ezalatt — mint az pár sorral alább olvasható — az imát és az engesztelést.2 Nem véletlen tehát, hogy a püspökkari Nyilatkozatot itthon és külföldön3 egyaránt úgy értékelték, hogy az „egyértelmű eligazítást ad az ifjú hívőknek”4, hogy „az államnak joga és kötelessége a haza védelme, amelyet az egyház saját ügyének tekint”5, és, hogy az egyház „elhatárolja magát azoktól, akik lelkiismereti okokból megtagadják a katonai szolgálatot”.6 Miklós Imre, az ÁEH államtitkára pedig egyenesen így fogalmaz: „A magyarországi egyházak vezetői kifejezték, hogy a katonai szolgálat, a haza fegyveres védelmére való felkészülés nem ellentétes az egyházak hitelveivel és történelmi hagyományaival”.7 A Nyilatkozat kiadásával egyidőben Péller Józsefet, Szalai Imrét, majd pedig (1987) Locsmándi Zsoltot és Lukács Istvánt, a Bokor bázisközösséghez tartozó katolikus szolgálatmegtagadókat a katonai bíróságok a hasonló esetekhez képest súlyosabb büntetésben részesítik, s a katonai bíróságok ügyészei, bírái pedig ezek után hivatkozási alapnak tekintették a hivatalos magyar r.k. egyházi álláspontot.8 A büntetési tételek a szokásos 10 —33 hónap helyett elérik a 24—36 hónapot, illetőleg a büntetésvégrehajtásra a fogház helyett az — egy fokozattal súlyosabb — börtönben kerül sor9. (A Jehova tanú, nazarénus szolgálatmegtagadók ítéleteiben nincs változás.)10 A Nyilatkozat hivatkozás alapjaként szolgáló II. Vatikán Egyetemes Zsinat (1962—65) „Az Egyházról a mai világban” (Gaudium et Spes) c. lelkipásztori konstitúciója egyaránt * A tanulmány az MTA-Soros Alapítvány támogatásával készült. 27
