Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Goór Imre: A napszél se (vers)
Goór Imre A napszél se I. Vízszintesen a földre tapadva s visszafelé az úton csak a döbbenet a tartalék erő menekülése hullámrezgések áradása a napideg felöl föl a koponyába és túl azon izzó fényremegés króm-hélium-vanádium-kobalt sugárözön hangszinfény gyürűnyalábban mely lényegében glória d’ vastagon ám fogyni kényszerül ó sorvadó napisten éj leszen nemsokára II. gerjesztve önmagát mocorog ismét a megmaradt erő de immár csak a fáradt őszi vörössel parolázik zöld ragyogással mindeneket körülfolyván a tárgyak tárgyaink megfakultan kongó halálba hajlanak verdesnek-alkudoznak a szárnyak és az ógörög váza szélességi körein eltévednek a figurák profilban északra délre terrakotta lábfejek billeg a korsó vállon fejen az urna a korsó III. frissen ácsolt kereszt a kézben föld döndül a fekete gyászban aszott mellben a szívcsend pergamen arcon rémület ránc ugyanott , de táncban vannak az ősök együtt s külön-külön ében lift jön megy föl-lejele kötélén mikor a napideg felől már csak a napszél a napszél se a napszél
