Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Czakó Gábor: A régi nép (regényrészlet)
Czakó Gábor A régi nép ared királyságában és általában a Régi Atyák Tii-parti országaiban, beleértve magát Ur városát is, az emberek gyümölccsel, gabonával, tejjel, sajttal meg zöldségekkel táplálkoztak. Kertjeik fölöslegéből ugyan meglehetős majorságot tartottak: tyúkokat, pávákat, gyöngyösöket, sőt kecskéket, juhokat, szamarakat, lovakat és egyebeket, de húsukat nem ették meg. Csak a tejüket és a gyapjúkat használták, az elhullottak bőrét tömlőnek, ruhának. Tojást legföljebb jeles napokon fogyasztottak, például a négy napforduló ünnepén rendezett szertartásos lakomákon — ám ilyenkor sem az ízük vagy a táperejük, hanem a formájuk és az életet továbbító jelképi erejük íratta a pingált tojásokat az étlapra. Minden családnak általában három lakása volt: egy ház a városban, egy szállás a szántóföld mellett, egy tanya a szőlőben vagy gyümölcsösben. Nemzedékek szerint lakták őket. A társasági élet örömeire vágyó legifjabb család a városi házat, a munkájuk örömét élvező szüleik a szállást, az őszi szépségekre fogékony öregek a présházat a szőlőben. A legidősebbek, mielőtt megtértek az úrhoz, Ur városába költöztek. Ha bő volt a gyermekáldás, és erős nemzedék serdült föl, akkor a családok idősebb fiai és leányai nemzetiségi fogadalmat tettek, majd királyt választottak, és kirajzottak új várost alapítani. Uruszágot, az úr dicsőségére. A legifjabbak maradtak otthon, a kedvencek, akiknek bőséges idejük volt, hogy atyáik örökségét átvegyék. Mesterséget kevesen űztek. A nők közül pedig csak azok, akik az anyaság méltóságához gyönge értelműnek és lelkűnek találtattak, nos ők edényeket gyúrtak, szőttek, orvosoltak, házormot píngáltak — szóval hasznosították magukat a gyermeknevelésnél hitványabb föladatokkal. Akik ennyire se voltak jók, és az esettek, azok a városszéli kunyhókban laktak, hogy az arra vetődő utasoknak szolgáljanak. Az uruszágok néhány napi járóföldre sorakoztak egymástól a Tii, a Szám, az Ung mentén, egy-egy áradástól kímélt löszporondon. Általában első királyukról nevezték őket, például Mahalának, Kénának, Járednek, Fúnak, vagy Nőd mesz- szebbi, keleti földjén, a pusztán túl Hannókhnak, Irádnak, Jabulnak, Jódnak. Mahala, Kéna és Járed királyai évente négyszer, a négy napforduló ünnepén összegyűltek Ur szent városában, hogy közösen — más, ifjabb királyok lelkes figyelmétől kísérve — elmélkedjenek az Ő szent akaratán, az idők jelein, és az áldozat bemutatásában, az egész teremtés, test és lélek és szellem, valamennyi ember egybetartozásán. Ur Kéna és Járed határán feküdt, a Kisar torkolatánál, a Tii partján. Nyáron és télen szigeten, tavasszal, az áradás után mocsár közepén. Ősöreg családfők és királyok éltek itt nádkunyhókban vagy egyszerűen a szabad ég alatt — harmaton, illatokon, imádságon, miután megcsömörlöttek az uralkodás hívságaitól; a szilvák, a körték, a szőlők mézes őszi terhét már nem viselhették. 17
