Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Mák Ferenc: Ránktalálnak-e a szép üzenetek? (Utószó egy vállalkozáshoz
dos országok magyarságának önszerveződési munkájába, de észre kellett vennünk, hogy a felmerülő gondok minduntalan messzebbre, a láthatáron túlra mutatnak. Nemcsak a kettős kötődés” kérdése követeli meg az újszerű értelmezést, hanem az együttélésé is. S nemcsak az azonos égaljon élő, különböző nemzetek sorsszerű kötődése követel új — ám a törvényei tekintetében a klasszikus jogrendre és erkölcsi tanításra épülő — értékelést, de a gond sorsunk részévé avatja a tőlünk távol élő közösségek kétségbeesését és reményeit is. Tolnai Ottó mutatott rá: „Minden jel szerint, csak most volt igazán alkalmuk értelmiségeinknek saját nemzeti programjuk kidolgozására — és lényegében ezzel voltak elfoglalva az utóbbi időszakban, miközben a tutaj, amelyen mindannyian állunk, rohamosan közeledett a zúhataghoz.” S mert ugyanazon a tutajon állunk, sem a többségi, sem a kisebbségi magyarság számára nem lehet közömbös, hogy merre evez a románság, a szlovákság vagy a szerbség, hogy a zuhatagok kalandja mennyire zavarja meg remélt egyensúlyunkat. Mi több: a kárpát-medencei sorsközösség békéje puszta álom marad, ha a baltikumi kis nemzetek, a lettek, az észtek és a litvánok, vagy a koszovói albánok nem lelik meg életbevágó gondjaik megoldási lehetőségeit. Illúzió csupán, hogy életünket a magunk békéje és csendje határozza meg, s mint a jó gazda, bizony elkomorodunk, ha a távoli égzengés jégverést ígér. Mi igazán megtanultuk a sajátunk mellett mások vetését is félteni. Jövőnket fürkészve, egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg az összetartozás felelősségéről. S ha a korábbi széttekintésünk pillanatában az volt a kérdés, hol tart ma a kisebbségi magyarság, s mit kínál e közösségeknek a jövő, akkor erre a válasz csak az lehet: azt, amit a térségben vele együtt élő népeknek felajánl, azt, amit a tolerancián alapuló együttélés humánuma mindenkitől egyébként is megkövetel. Szükségesnek tartottuk tehát a közép- és kelet-európai kitekintést, mert egy pillanatig sem lehet kétséges: a részek sorsa az összetartozás jóindulatán áll vagy bukik. Valamennyien — okulva a múltunkon — vagyunk már annyira felszabadultak, hogy van jogalapunk hinni a jóindulatban, hinni még akkor is, ha néha komorabb a valóság, mint amilyennek látni szeretnénk. Egy azonban bizonyos: most kellene beérnie annak a vetésnek, amely másfél száz évvel ezelőtt azon a bizonyos „népek tavaszán” megfogant. Vajon így lesz-e? Erről, erről is szól mostani összeállításunk. De arról is: vajon nyomorúságunkból lesz-e okulásunk? Mák Ferenc Kedves Olvasónk! Kérjük, fizessen elő a Forrásra. Ez a legbiztosabb módja, hogy hozzájusson folyóiratunkhoz. Előfizetési díj egy évre 192 Ft. Előfizethető a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál — Budapest, Lehel u. 10/A 1900 96
