Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Szávai Géza: Aréna III. Csobbanás
Mindezek alapján nyugodtan mondhatom: a — mélytudományos — gondolkodás rever- zibilitása egységesíti és őrzi a kultúrát. Az út a forgácsolt részkultúrák — és kiút a kultúra számára. 5. A kiút láttán az ember nyugodtabban sóhajt: hol van már a tavalyi hó? És elindul. És átadja — hátrahagyja — a szót a költőnek, aki szintén Franszoávijjon csodálója, és aki azt hagyja hátra: „te csak / tangózz szavak havában / 5 mondd, Franszoá: Les Neiges d’antan.” (Kovács András Ferenc: Transzeurópa-tangó, Echinox, 1971/1.) (V.) A kiút Tudományos szövegkörnyezetben olvastam egy novellát. Egy traktátusban, mely a gondolkodást vizsgálta. A hamisítatlan emberi gondolkodást, mely szerintem se nem tudományos, se nem humán (vagy művészi), hanem . . . hanem az, ami. A tudós szerző következtetései érdekfeszítőek; a gondolkodás „törvényeire” vonatkoztatott kérdése is. „De lehet-e a homokra várat építeni?” Ebben a kérdőmondatban van gondolat: kép is, logika is. A traktátus szerzője különben a tudományos következtetések olykor gondolkodást gátló (!) jellegéről is értekezik. Szerinte nem feltétlenül érvényes minden szabályszerű következtetés. Ellenkezőleg: „Az ilyen következtetések a gondolat fejlődési formái: ha A igaz, akkor B valószínűleg igaz.” És célzatosan elmesél egy történetet, amit maga is mástól — ugyancsak tudományos munkából — vett át. Amolyan traktátusokban vándorló novella ez. Bárki is adja elő, egyetlen történet sem veszít a varázsából, ha valóban igazi (értsd: a megnevezést kiérdemlő) történet. íme, a sztori, tudós előadásában: Egy kereskedő tartozott egy uzsorásnak. Az uzsorás öreg volt és visszataszító, de megkívánta a kereskedő fiatal leányát. Üzletet ajánlott. Elengedi a tartozást cserébe a lányért. Elborzadtak az érintett felek, mire az uzsorás az elöljáróság előtt végrehajtandó próbát ajánlott. Üres pénzeszsákba egy fekete és egy fehér kavicsot tesz, amiből a lány kivesz egyet. Ha a feketét húzná, akkor feleségül megy, és az adósságot elengedi, ha a fehéret, akkor ö és az apja szabadok, ha a próbát visszautasítja, akkor az apja az adósok börtönébe kerül, és ő éhezhet. A kereskedő és a lánya belementek a próbába. Elindultak, és az uzsorás lehajolt a kavicsokért. A lány ijedten vette észre, hogy két fekete kavicsot rak a zsákba. Mit tegyen. Segít-e a formális logika? (kiemelés tőlem, Sz. G.) Úgy tűnik, bármely lehetőség rossz. Megoldás mégis van. Húz egy kavicsot a lány, de nem mutatja meg, mi van a kezében, sőt eldobja, amit húzott. Erre megnézik, mi maradt a zsákban, és feltéve, hogy az uzsorás becsületes, a zsákban maradt fekete kavics azt jelenti, hogy a lány a fehér kavicsot húzta. Egyik tanulság a következő: ha a lány szigorúan a kikötésekhez ragaszkodott volna, akkor nem valószínű, hogy megtalálja a kiutat. Amikor felfedezte, hogy nincs ellentmondásban a feladattal az, ha a zsákban maradt követ nézik meg, akkor rájöhetett a megoldásra. A lényeges tehát az, hogy felismerte: mi nem szükségszerű. A szükségszerűségek kizárólagos felismerése a gondolkodást gátolja. A vélt szükségszerűségek ellenére lehetséges utak megtalálása vezet az újhoz. Eddig a tudós mesélte történet. Az akkurátusán levont — „egyik” — tanulságot nagyon fontosnak érzem. A történeten persze rajta vannak a „tudományos gondolkodás” nyomai. Művészember bizonyára való(ság)szerűbbé tenné a fordulatokat, nem egy elvont képletszerűség felé hajlítaná az elbeszélést (mint az fennebb esett). Kihangsúlyozná például, hogy a lány nem volt biztos, jól látott egyáltalán: két fekete kavics került a zsákba. S e bizonytalanság nem engedte, hogy felelősségre vonja, ellenőrizze az uzsorást. S mivel 75
