Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Lengyel András: Venczel József: Erdélyi föld - erdélyi társadalom
valójában együtt van a sorsirodalom az abszurddal és a groteszkkel. (Példáink egyúttal azt is igazolják, hogy Bertha számára a magyar irodalomnak nincs vége az országhatároknál, a prózai modernséget nemcsak Esterházy és Nádas, hanem Gion és Grendel is képviseli.) Híreink szerint Bertha Zoltán többek között Tamási Áronnal kíván alaposabban foglalkozni a jövőben. Ez amiatt is örvendetes, mert az irodalomtudomány újabb módszereivel még nemigen közeledtek az életmű felé. A Szempontok Tamási Áron világképéhez a Szűzmáriás királyfi újszerűségét, másféle poétikai ötvözetét világítja meg. Korábban a szakirodalom tétovaságát olyan megállapítások tükrözték, mint például a „nem regény”. Hogy végül is minek a keveréke ez a mű, arra Bertha Zoltán így válaszol: „imádság, könyörgés, sirató, biblikus lamentáció, zsoltár, himnusz, legendaballada, zsolozsma, litánia, apokrif ének és ima, anekdota, adoma, mese és egyéb műfajok vonásai gyűlnek benne föl...” Szerzőnknek fontos fölismerései vannak az elbeszélői nézőpontszerkezetre, a folklorisztikus, mitologikus motivika rétegeire vonatkozóan is. A Léttudat és meseregényben az Ábel segítségével próbálja a Tamási-epikának a 20. századi regényalakzatok közötti kivételes helyét megjelölni. Ez a regény látszólag a modern mitizálás epikai formáival rokonítható, de Tamási lényegében nem a realista elbeszélésmódtól indul a mitologi- záló intellektualizmus felé, hanem a népi-kollektív műformáktól közeledik a realizmushoz. Bertha fontos fölismerése, hogy Tamási „érzékfölötti messianizmusa” (a Szűzmáriás királyfiban) a „megfogható társadalmiságon” kívülre helyezi mindazt, amit például Szabó Dezső a konkrét determináció alá. Ezért látja úgy, hogy „inkább Szabó Dezső-i út... az Emberi színjáték Németh Lászlójának az analitikus lélektaniság- ból kibomló gyakorlati, funkcionális, morális prófétizmusa. Szabó Dezső vitaiizmusa és Németh László moralizmusa mintegy a társadalmiságon belül maradó történelmi igazságszolgáltatás; Tamási prófétizmusa és reménye pedig valami időn túli, mágikus, metafizikai igazságszolgáltatás: az emberi, népi és nemzeti megváltás transzcendentális ígérete.” Bertha Zoltán írásai az alkotói világkép elemzésében adnak legtöbbet. Gondolatilag kimunkált tanulmányaiban olykor talán a poétikai dimenzió, a művek nyelvi megformáltságának vizsgálata szorul háttérbe. Ám éppen akkor követnénk el hibát, ha a lehetséges megközelítési módokat rangsorolnánk, s kijátszanánk egyiket a másik ellen. Olasz Sándor Venczel József: Erdélyi föld — erdélyi társadalom A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó egy új sorozatot indított útjára, Magyar társadalomtudósok a nagyvilágban címmel. Hogy miképpen alakul a sorozat sorsa, lesz-e belőle társadalomtudományos kultúránkat gazdagító, új perspektívákat nyitó „könyvtár”, amely egy sorozat keretei közé vonja a nagyvilágban dolgozó társadalomtudósok java munkáit — egyelőre nem tudhatjuk. De bizonyos, a sorozat ötlete jó ötlet, következetes megvalósítása sok hasznos művet ígér. S az is bizonyos: bár személye és életműve Magyarországon alig ismert, az erdélyi Venczel József (1913—1972) méltó a sorozatnyitó kötetre. Venczel egyike volt a két világháború közötti magyar társadalomtudomány — empirikus alapozású szociológia — legjelentősebb művelőinek. S bár pályája derékbatört, az 1913-ban született szociológus 1948 után már gyakorlatilag hallgatni kényszerült (csak élete utolsó éveiben, már nagybetegen dolgozhatott újra szakmájában), egy sor tanulmánya az Erdélyről szóló társadalomtudomány standard műve. Ha a két háború közötti Erdélyt egy nagy antológiában akarnánk bemutatni, Venczel java munkái kihagyha- tatlanoknak bizonyulnának. Gazdag empirikus anyagot hordozó, szikáran sallangtalan érvelésű tanulmányai jótékonyan árnyalják, bizonyos vonatkozásokban kiszélesítik s elmélyítik az erősen irodalmias karakterű Erdély-ismeretünket. Az erdélyi román földreformról írott könyvterjedelmű s monográfiaértékű dolgozata pedig nemcsak mindazt számbavette, ami e nagyjelentőségű „eseményről” tudható, hanem gazdaság és politika kisebbségi életlehetőségeket csökkentő összefüggéseiről is lényegeseket mond ki. Sajnos, Székely András Bertalan válogatása igazában nem a társadalomtudós Venczelt mutatja be. Van ugyan a könyvben néhány e tanulmányokból is (elsősorban a III., Társadalomstatisztika, népmozgalom fejezetben), s kis jóakarattal még ide sorolhatunk néhány olyan írást is, amely valóban a társadalomtudós Venczel portréját egésziti ki vagy színezi s árnyalja (pl. A társadalomkutatás kezdetei; Néhány szó a társadalomkutatásról ) . A könyv anyagának zöme azonban az ideológus Venczel tevékenységét dokumentálja. A kutatásszervező s a „népnevelést” szorgalmazó publicista portréja bontakozik ki a kötet írásaiból. Venczel sokrétű tevékenységének természetesen ez az oldala is érdeklődésre tarthat számot; az eszmetörténet kutatóinak gazdag s tanulságos anyagot nyújt e kötet. Jó, hogy egybegyűjtve, hozzáférhető kiadásban végre megje94
