Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Kabdebó Tamás: Tariménes utazásai

Panni néni dúdolta a dalocskát Londonban, emlékezett Tariménes, azon az estén, amikor őt a Grand Hotelben, a Viktória pályaudvar mellett meglátogatta. A hotel a régi imperiális angol szép idők tanúja volt, a hetvenes évekre kissé megkopott mint a Duna-medencében az izmusok. Ám ide hozta utoljára akkor növendék leányát a magyar hüvelykmatyi Ulisz- szesz: Fenyő Miksa, ide kívánkozott tehát Panni néni vissza. „Mielőtt meghalok”, mondta. Fenyőéknek Mélykúton malmuk volt.

Tariménes barátsága így kezdődött Panni nénivel: Csé Szabót fuvarozta volna Londonból egy németalföldi üdülőtelepre, ahol az évben a Mikes Kör találkozóját rendezték, de Laci bácsi ágynak esett, Tariménes egyedül érkezett. Az ajtóban egy aprócska hölgy lépegetett eléje, kissé sántított, ráncos arcából ragyogtak szemei.

— Ki volt magának a Bóczi?

— Csak, csak az édesapám.

— Egy egész éjjel táncoltam vele Baján, a Nemzeti Szállodában, az Anna-bálon. Tizenhat éves voltam.

— Hát igen, én vagyok a fia.

A pöttömnyi Panni néni (Isten nyugosztalja) végigmérte Tariménest:

— A kiadás, amit magam előtt látok, csak halvány kópiája az eredetinek. (A darázs csápja merő simogatás volt Panni néni nyelvéhez képest, de Tariménes megszerette őt.) Brüsszelben nála vacsorázott. A férje, Börtsök Laci bácsi, a hajdani építész ma is ott él. Kandallópárkányukon állott Adybandy fényképe, melyet a költő a „kis Pannikámnak” dedikált, abból az alkalomból, hogy a térdén meglovagoltatta.

Szelíd. Mikor Tariménes Szeged határában a Kiskörössi öregcsárdában bádogzene helyett cigányzenét kért, mondván, hogy az jobban illik a halpaprikáshoz, egy aranyos csárdásleány, kinek olyan volt a lábaszára mint a petróleumlámpa burája, elrendezte, hogy a békák kuruttyolása és a tücskök cirpelése közepette fölhangozzék egy cigánynóta.

„Többet ér a lábad köze Mint a Duna—Tisza köze ...”

Bezzeg a kárászos csukás, partjain fánkos palacsintás Szelidi-tónál éjnek éjszakáján sem lehetett kikapcsoltatni a disco hangosanbömbölőjét, ami lett légyen annak a hotelnak falszomszédja, hová dolgozók pihenni tértek, s hol Tariméneshez hasonló idegenpasszusú embereket megbírságolták. Ám minden nézőpont kérdése. Míg egy tizenhárom éves leánygyermek szülei álmatlanul hánykolódtak matracaikon, a kislány fölsóhajtott:

— Óh, ha én is, én is köztük lehetnék . . .

Első blikkre a Szelidi-tó amolyan harmadosztályú törpebalaton. Ez is nézőpont kérdése.

— Azé gyüttünk ide, mondja egy gumimatracán heverő sükösdi honpolgár, mer a Balatonná má meg se értik az ember szavát. Német ott minden ...

— Na, gyere már beljebb, bársonyos a víz, szól a pesti srác a vietnami kislánynak. Apró gödröcskék a leány derekán, lófarkzászló fekete varkocsa éppen addig ér. — Hideg!, sikoltja, ám a fiú átkapja a derekát és gyengéden megmártja a tóban.

„Kiskácsa fürdik, Fekete tóban

Mamájához készül, Északvietnámba” — dúdolja.

Tariménes, figyelmetlenségből, a disco mellett parkolta gépi csikaját. Vajh betörik-e a dorbézolók az ablakát? Olaszhonban nem úszná meg letörött villámhárító, elcsent ablaktörlő, álkulccsal vagy csavarhúzóval feszegetett ajtók nélkül. Itt azonban még az antennájának sem görbült meg a hajaszála.

— Nem volt cigány, azért nem, mondták asztalszomszédai a reggelinél.

— Ők a legkiszolgáltatottabbak, felelte rá egy szemüveges, szőke szociológus.

Pécs ékszeres tarisznyája a Mecsek nevű mesebeli óriásnak. Szétterpesztett jobb lábán Komló a bakancsa sarka, azon három fényes cipőgomb a három falu: Egregy, Kárász, Mázaszászvár. Egregyen egy cigánylányért rajongott az akkor ifjú Tariménes, Kárászon nagyanyja és nénje főztjét ette, az utóbbi harangozó volt a templomban, Szászváron nagybátyjáék voltak a patikusok. A Mecsek óriás három könnye a pécsiek három tava: Orfű, Pécsi- és a Herman Ottó-tó; Tariménes ifjúkorában Herman Ottó szeretett volna

69