Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Kabdebó Tamás: Tariménes utazásai
a föld tüdejét, a dzsungelt, az Al-Dunát még a láthatatlan természetvédők szelleme lengi át”, jegyezte meg Tariménes, akinek a karhatalomtól való rettegés egykor útilaput kötött a talpára, s Makótól így jutott el Jamaicáig, Monte Komlótól — hol 1955 tavaszán bányászkodott — Rio de Kökönyösön keresztül Janeiróig. Minekutána a lehorgonyzott gőzösről kiderült, hogy étterem, a kapitányról, hogy shef, ki a megmaradt kenyerekkel eteti a hajót körüllengő snicigek légióit, kiknek ezreiből ólálkodó balinok lakmároznak, akkoron Tariménesék megízlelték a juhtúróval töltött rántott sertésroládot, meleg garatjukat hideg rizlinggel locsolgatták és fél füllel egy összeverődött nemzetközi társaság tereferéjét — mely hangosan és kissé bicegős angol nyelven folyt — kénytelen-kelletlen hallgatták. Egy délceg, szőrös keblű férfiú, kit elejtett szavaiból szarajevói tanársegédnek tippeltek, volt a felelő. Jobb mutató ujján jókora pecsétgyűrűt, balján pirinyó kiszőkített delnőt viselt. Disputa partnere, a kérdező, tagbaszakadt németnek bizonyult. (Tariménes barátai találgatták még kelet- avagy már nyugatnémet-é?) Ez az úriember vállig érő rövidnadrágot, sildes sapkát és még nálánál is vaskosabb feleséget cipelt magával. („Ilyenek ivadékaiból lesznek a világcsúcstartó úszólányok, ha steroidot reggeliznek”, szólt halkan és magyarul Tariménes egy ifjú útitársa.) Brünnhildán szalmakalap volt, azon virág. „Maguknál az utolsó negyven évben nem jártak a szomszédok országolni, mégis nyakig vannak a műtrágyában, miért?” „Az a jó, ha az okkupációkra mindent rá lehet kenni. Akkor megmarad, sőt dagad a nemzeti önbecsület. Mi saját erőnkből infláljuk Broz örökségét. Igaz, a közösködés sem segít igazán. Nézzen körül itt Smederevóban. A házak kétharmadában zsellérek laknak, a többiben kis és nagyobb birtokosok.” Az angol a század lingua francá-ja, Európában ma olyan, még a Balkánon is, mint Erasmus korában a latin vala. Ilyetén a szomszédos asztalnál ülő Tariménes illedelmesen megköszörülte a torkát és belekotyogott a beszélgetésbe. „Kedves Uram, ne ostorozza hazáját, ne bántalmazza a Balkánt, akár Drezdánál kezdődik az, manapság, akár Bezdánban. (Ezt a dél-bácskai városkát akkor ismerte meg közelebbről Tariménes, amikor a kora hetvenes évek magyar urai hazai vízumra alkalmatlannak minősítették és a bezdáni Duna-parton találkozott népes bácskai atyafiságával.) „Brazíliában”, folytatta Tariménes, és az emlékezés apró gombócot gurított kiszáradt torkába, „mégj óbban nekiveselkedett az infláció és még nagyobbak a különbségek az indiók és a rancheirok között.” Ha minden politikai ízű vitának, mint emennek itten, ugyanúgy az emésztést kísérő álmosság vetne véget, és a felek ennekutána kisziesztáznák véleménykülönbségeiket, esemény telenebbül alakulna a történelem. Szeged. A röszkei határ felé haladva a már megjavított járgányokon, a kis karaván azon morfondírozott, hogy a történelem legfontosabb fordulóit senki sem jegyezte pontosan. Ki vetette el, először, szépen sorjázva a nemesedő törökbúzát? Ki nyírta le először, és mikor, a berbécsek bundáját? Mikor főtt először kondérban kolompárból paprikás, és kik jöttek rá arra, és hogyan, hogy a piros, húsos növény kiszárítva, porrátörve ízesít is, tartósít is? Mi ezekhez a valóságos és nagy horderejű kérdésekhez képest az a piszlicsáré ügy, ki és mikor, azazhogy milyen címkével uralta a Duna-medencét? A régi kultúrák archaeoló- giai leletanyagának kelta, avar, türk, honfoglaló magyar, kitüremlő hun kultúrrétegei egy mindenkori törmeléket gyúrtak időről időre össze, hisz ilyen Smederevo-szerű törmelékekből állhatott a Kárpát-medence legtöbb lakóterülete csakúgy mint a Balcanicum. Igaz, hungarus eleink — török töréssel — évszázadokig uralták e tájat, törekvéseiket ím lesara- bolta az idő. Marad a törökbúza, azaz a kukoricacső. Tariménesék Pancsován nem hallottak saját beszédükön kívül magyar szót, Kikindán, hol a kiírások kétnyelvűek, csak elvétve; a határ menti falvakban, persze, bőviben. Már Zentán is az újvidéki rádió színvonalas adását hallgatják inkább, mint a belgrádi szerb adást. (Egy előző útján Tariménes megjárta a kies Újvidéket is, mely délszláv város magyar szigeteket zárt körül, mutatis mutandis, Clevelandhez hasonlóan.) Mit számít 66
