Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Szőcs Géza: Kitömött utcák, hegedűk (kisregény-töredék)
Apja-anyja sírtak-ríttak, de ő elindult bujdosni, megkeresni a tündért. Apja kivágatta és tűzre dobatta az almafát. Senki nem tudta, merre a fekete város. Árgírus megismerkedett egy egyszemű nagy emberrel. Találkozott nála egy sántával. A sánta azt állította: ő járt valaha a Feketevárosban, a fél lábát is ott szegték meg. De nem merne megint odamenni, mert hajdan, farkas képében, sok barmát elpusztította az ottaniaknak és retteg tőlük. Mégis elkísérte Árgírust. Feketeváros határáig. Árgírus egy özvegyasszonynál szállt meg. Tudakolta: hol a változóhely? Itt nem messze, a városon túl. Egy kert van. ott, szép lány jár oda naponta, hat szolgálóval. Az özvegy megvesztegette Árgírus szolgálóját, hogy mikor belépnek a kertbe: altassa el a gazdáját. Egy kis tömlőből ráfújt altatógázzal. Az özvegy ugyanis azt akarta, hogy Árgírus ne a tündért vegye feleségül. Hanem az ő lányát. A kertben forrás fakadt. „Mint egy olvasztott réz, olyan színű vala, A helynek is nevét arról hívják vala.” A következő fák nőttek a kertben: borostyán, ciprus, puszpáng, narancs, liliom, cédrus. És balzsamomfa. Az egyik fa alatt nyoszolya. Azon szokott pihenni a tündér. A szolga elaltatta Árgírust. Jött a tündér, nem tudta fölébreszteni. Nem maradhatott sokáig. Másnap ugyanaz történt. Harmadnap is. Költögette, kérlelte, hiába. Sírt-rítt. Többet nem jöhetett. Árgírus fölébredt, rájött az ármányra. A szolga halállal lakolt. Az özvegyet és a lányát megátkozta. Tovább indult. Öngyilkos akart lenni. Hallotta, hogy három ördögfióka veszekszik egy barlangban. Csellel megszerezte tőlük a varázsbocskort, varázspalástot és varázsostort: ezekkel az ember szempillantás alatt ott teremhetett, ahol akart. Egy hegytetőn volt a tündér vára. Szaladtak a tündérhez a szolgálók: jön Árgírus! Meglegyintette őket. Azt hitte, ugratják. De tényleg Árgírus volt. Örültek egymásnak. A vár teli volt csattogó szerszámmal, palotákkal, arany vitorlákkal. Árgírus a mennyegző kellős közepén háromszor fölpofozta a tündért. Ö is arcul ütötte volt a szolgálóit, nem? A tündér megbántódott. Pedig Árgírus részéről ez csak próbatétel volt: „Olyan lehetetlen dolognak én vélem Hogy megharagudnál” Boldogan éltek tovább. A mese tele van a magyar népmesék és balladák motívumaival. Egyes változatokban a tündér neve: Tündér Ilona. Kodály Zoltán a bukovinai Istensegíts faluban 1914-ben lejegyezte az Árgírus dallamát, legősibb dallamaink egyikét. Gyergyai Albert a széphistóriát olaszból fordította. 8
