Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Borzák Tibor: Egy másik ütközet (Bártfai Szabó László két évtizedes könyvkiadási kálváriája)
valahol jelentkezni, talán a Zrínyi Katonai Kiadónál vagy a Hadtörténelmi Közleményeknél.” — Különös, hogy az öthetes doni visszavonulás átélt küzdelmei bizonyos tekintetben mennyire hasonlítanak az arról írt visszaemlékezésem kiadásának két évtizedes „küzdelmeihez”. Akkor is, mot is, újra és újra kialakultak a „mélypontok”, amikor kilátástalannak tűnt a helyzet. Ahogy akkor túljutottunk katonáinkkal a „mélypontokon”, mert mindig közbejött valami váratlan segítség, ha más nem, a szerencse, úgy most is minden „mélypont” után történt valami, ami felrázott a letargiából és további „küzdelmekre ” késztetett, hogy írásom eljusson az olvasókhoz. Most az első ilyen „mélypont” dr. Pálfy József főszerkesztő levelének elolvasása után következett be. Ekkor határoztam el, hogy nem kísérletezem tovább a kiadás érdekében. Hamarosan azonban váratlan segítség érkezett. 1973. szeptember 16-án kezembe került egészen véletlenül a Magyar Nemzet aznapi száma. Ebben a Magyar Néphadsereg Hadtörténeti Intézete részéről Tóth Sándor alezredes észrevételeket tett Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című, a Magvető Könyvkiadónál 1972-ben megjelent könyvéhez, kifejtve néhány lényeges kérdésben saját — a könyvben foglaltaktól eltérő — véleményét. A cikk felkeltette érdeklődésemet, mert Tóth Sándor hadtörténész egyes észrevételei megegyeztek azokkal, melyeket a könyv megjelenése után levélben, majd szóban magam is kifejtettem a szerzőnek. Tóth Sándor alezredes írásának elolvasása után arra gondoltam, hogy a II. világháborúval kapcsolatos kérdésekben végül is a Néphadsereg Hadtörténeti Intézete a „legilletékesebb” fórum, ahol szakképzett katonák, hadtörténészek nemcsak a hazai, hanem a külföldi levéltári dokumentumok alapján tanulmányozzák, kutatják, elemzik, értékelik a hadtörténeti eseményeket. Ugyan miképpen vélekednek ott az én visszaemlékezésemről? 1973. október elsején 14 oldalas levélben tájékoztattam dr. Tóth Sándor alezredest, a hadtudományi osztály vezetőjét írásomról, aki október 10-én szívélyes hangú levélben válaszolt: „Köszönöm értékes gondolatokban gazdag levelét, amely nagy örömet okozott számomra. Örülök, hogy a Magyar Nemzetben közölt hozzászólásom lényegével egyetért. Nem tartozom azok közé, akik a rendkívül bonyolult történelmi folyamatokat és jelenségeket leegyszerűsítve szemlélik és ábrázolják. Nagyon fontosnak tartom figyelembe venni az egykori átélők véleményét, emlékeit, mert csak így érthetők, vagy ismerhetők meg a történések hogyanjának és mikéntjének szubjektív indítékai. (...) A jövő évben kezdem el a 2. hadsereg történetének részletes, tudományos feldolgozását. A dokumentumok feltárása mellett messzemenően támaszkodni kívánok az egykori résztvevők visszaemlékezéseire, tapasztalataira is. Nagy segítséget jelentene számomra, ha munkámhoz felhasználhatnám forrásként az Ön kéziratban lévő memoárját is. Nagyon kérem, szíveskedjék azt intézetünknek felajánlani megvételre, hadd váljanak közkinccsé élményei, tapasztalatai.” — Nagyon megörültem dr. Tóth Sándor alezredes levelének és annak, hogy a Hadtörténeti Intézet érdeklődést tanúsít kéziratom iránt. Kijelentettem, hogy amennyiben az anyagot arra érdemesnek találja, egy kéziratpéldányt készséggel átengedek az intézetnek. Kértem, ha lehetséges, legyenek segítségemre abban, hogy írásom az olvasókhoz is eljusson. A kéziratot személyesen adtam át dr. Tóth alezredesnek elolvasásra, aki 1974. augusztus 5-ei levelében igen elismerően nyilatkozott visszaemlékezésemről: „Kézirata nagyon érdekes és izgalmas olvasmány. Sok olyan adatot tartalmaz, amely hadtörténeti feldolgozásban jól használható. Értékes abból a szempontból is, hogy őszintén adja vissza az akkori légkört és hangulatot. Hitelesen ábrázolja az eseménytörténetet, stílusa olvasmányos. (...) Véleményem szerint az anyaggal semmi probléma nincs, megjelentetését a magam részéről hasznosnak tartanám.” — A kézirat megjelentetése érdekében kért támogatással kapcsolatban Tóth alezredes válaszát az 1974. augusztus 28-ai levele tartalmazza: „Nem tudom, van-e még példánya a kéziratból. Ha igen, javaslom, hogy azt küldje el a Magvetőnek, én pedig szívesen adok hozzá egy magánlevélben megfogalmazott részletes véleményt.” — Ezt követően — 1974. augusztus 7-én — levélben jelentettem be a Hadtörténeti Intézet Parancsnokságának, hogy kéziratom egy példányát megőrzésre és hadtudományi kutatás 60
