Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Lipcsey Ildikó: Erdélyi olvasónapló (Páskándi Géza: Az ámyékfejtők - Köteles Pál: Búcsú Erdélytől)

hősök, akiknek sorsát még ezen a világtól elzárt szigeten is, ahol a madár sem jár vagy ha igen, más, mint városi és falusi rokonai, a szúnyogok gátlás nélkül lakmároznak áldozataikból, az határozza meg, hogy mi történt 1952 késő nyara és 1953 kora ősze között a szomszédos Szovjetunióban.

Romániában eddig is híven követték a Nagy Tanító útmutatásait, a népi demokratikus országok előtt egyetlen példa állt, a sztálini modell: a feszített iparosítással, az erőszakolt kolhozosítással, az osztályharc állandó fokozásával, egyes nemzetiségek elleni adminisztratív intézkedésekkel, a nyugat-európai országoktól való elzárkózó politikával. 1952—53- ban romjaiban még létezett a romániai magyarság egykori érdekképviseleti szervezete, a Magyar Népi Szövetség, januári központi vezetőségi ülésén Kacsó Sándor elnök, mialatt előde, Kurkó Gyárfás magánzárkájában elmélkedett arról, hogy hol tévesztett utat az ország, a magyarság, a szervezet legfőbb feladatai között a következőket nevezte meg: a Szovjetunió eredményeinek népszerűsítése — a Romániai Magyar Szó című újságból megtudható, hogy Alexandra Ljuszkova híres sertésgondozónő keze alatt egy koca egy év alatt 105 malacot ellett —; a kulákok leleplezése — 1949 óta itt is hasonló intézkedésekre került sor, akárcsak a Szovjetunióban 1929-től —; az önkéntes munkára való biztatás; a hazafiasnak nevezett terménybeszolgáltatási versenyben élen járni, melyről a Nagy Nemzetgyűlés márciusban hozott határozatot. Titóról még mindig úgy vélekedtek, hogy a nemzetközi imperializmus őt bérelte fel a balkáni háború kirobbantásához, és „az amerikai monopóliumok szabad vadászterületévé tette Jugoszláviát”; a békeharcba a koreai háború elleni békebizottságok alakításán kívül a nacionalizmus elleni harc is beletartozott. 1952. január 27-én jelentették be az új pénzreformot — ez lett többek között a veszte Vasile Luca pénzügyminiszternek —, az indoklásban az szerepel, hogy a városi és falusi kapitalista elemek jelentős pénzt és árut halmoztak fel. A fizetésből származó jövedelem esetében 20 régi lejért 1 újat adtak, de a magánszemélyek 3000 lejig 200 régiért 1 új lejt kaptak — ezzel megtörtént a kisemberek tömeges kifosztása.

Lucrefiu Pátrá§canu 1948-as letartóztatásával a román kommunista párt főtitkára, Gheorghe Gheorghiu-Dej a párt legképzettebb, népszerű vezetőjével, potenciális riválisával számolt le. A Központi Vezetőség 1952. május 26-27-ei ülésén a párt moszkvai szárnyával: Ana Paukerrel, Vasile Lucával és Teohari Georgescuval. Leváltotta Petru Groza miniszterelnököt is — ezzel a hatalom egy kézben, Gheorghiu-Dej kezében össZS pontosuk. A pártdemokrácia épp úgy tovatűnt, mint a közéleti demokrácia. Az osztályharc állandó fokozásának jegyében nap mint nap új ellenséget kellett leleplezni: angol, amerikai, vatikáni ügynököket, árdrágítót, szabadszájú szocdemet, politikai versek szerzőjét, akinél külföldi szaklapot találtak, rokonaival levelező nemzeti kisebbségit. Alkalmas kezekben mindebből szép kis koncepciós per volt kovácsolható.

Ezek miatt csömörlött meg Turka, az egyik tábor hadnagya, maga is a hatalom képviselője. Ő az, aki rosszul lázadt; szűkre szabott világ az övé, mert „másképp nem tudta megvetni a világot, csak ha minden gyűlölt ember asszonyát lefekteti.” Számára a szabadság azt jelenthette itt, ha ágyról ágyra jár, így lett ebből a tanácstalan gyerekemberből kölyök „kan kutya”, bukása tragikus, ezért mélyen együttérzünk vele. Talán éppen azon a napon, amikor Romániában Malenkov jelentése nyomán tudomást szerezhettek „kint” és „bent” Berija „bűnös párt- és államellenes tevékenységéről” — a június 27-én történteket a Szovjetunióban csak július 10-én hozták nyilvánosságra —, a mocskos kis ügyeiket leleplező hadnagyot az őrmesterek agyonverik.

A börtönök és a táborok zárt világának vannak jó és rossz tulajdonságai. Mint lombik, tiszta vegyelemeire bontja a személyiséget, majd kikristályosítja a jellemet. Azt is tudjuk már Páskánditól, hogy egyfajta biztonságot jelent, mert aki kint van, nem tudhatja, meddig tart ez az állapot, mikor kerül be. Ugyanakkor itt fokozottabban megvannak az átmeneti társadalom ellentmondásosságai, és a bezártság, a bekerítettség tudata mint freudi pszichoanalízis hozza felszínre a lélek torzszüleményeit, amelyek normális körülmények között örökké embrionális állapotban maradnának.

75