Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Iszlai Zoltán: Pokoltornác
Ez itt vérzik, mintha harminc teste volna. Embernek ennyi vére nincs. Ennek elrákosodott öléből kivágtak még egy gyermeket. Altatják őket. Éjjel és nappal. Az újaknak azt mondják: az álom gyógyulást hoz. Csak vasárnaponként engedik ébren maradni őket, a látogatók miatt. Már alig fogy élelem. Kisebesedett a hátuk. Látod a legyeket. Néha lemossa őket a nővér. Mintha padokat. Itt domborodik már a föld minden ágy körül. A hús megtér a porhoz. A hő elillan, a nedv elszivárog, Szólít a föld. Gottfried Benn Amikor egy ostoba író rádöbben: mindennel elkésett, mert művészinek (fontosnak) gondolt munkája helyett egész életében csak azzal kellett volna törődnie, aki szerette, s akit szeretett, kísértetiesen átváltozik a fizmiskája. Ő lesz az emberi tenyészet legbomlottabb figurációja. Éjt nappallá téve dolgozik, ügyködik. Bejár a kórházba haldokló Mindenéhez. Közte azon igyekszik, hogy lerögzítse az Ő valamennyi percét ezen a földön. A haldoklási napló e paradoxon műfaja; tömegközlő hasonlítással agónia-kisfilmnek lehet nevezni. Ha rejtett videokamerával fölvenné valaki szerettei hosszú haldoklását, s a bevégeztetés után visszajátszaná, tanúja lehetne a leképzett föltámadásnak. Mint ahogy Thomas Mann Leverkühnje visszafelé akarja lejátszani az örömszimfóniát, úgy adná elő (fordítva) a végítélet harsonázását ez a halálfej átsző moziklip. * * * 1986. december 27. A mentőautózást befejezve a 113-as szobában bekötik Erzsébet bal karjába az infúziót. Végleges vénapreparációt végeznek, hogy kényelmesen tudják belevezetni a különböző, életfenntartó, tápláló és fájdalomcsillapító drogokat. Telefon Zsuzsával, az orvosismerőssel. Bizakodik, erőt akar belém önteni. December 28. Erzsébet arra az elhatározásra jut, hogy intenzíven együtt akar működni gyógyítóival. Kéri, hogy masszírozzák. Zsibongást érez béna lábfejében. Reméli, hogy azok a vegyi anyagok, melyek (állítólag) a gerincét bénító vérömlenyét fogják eloszlatni, máris hatni kezdtek. Sok kompótot, befőttet kér. Fölveti a kérdést: ha bénán marad meg, nem lesz-e terhűnkre, fogjuk-e szeretni? Megveteti velem a havi lottószelvényt, melyre állandó számait kell írnom. Az utolsó az 53-as, az én idei, az ő 1987-ben érvényre lépő életévének száma. Lányunk, legkedvesebb osztálytársával, P. Zoltán egyetemi hallgatóval 1/2 6 órakor látogatja. Engem nyugtalanít a köhögése. Reménykedem, hogy nem ide-oda szállítás közben fázott meg, a mentőautóban. Horoszkóppal foglalkozó költőbarátom nem biztat semmivel. Legföljebb egy éves javulást ígér, átmenetileg. Délután négykor már én is nyugtalankodom. Autónkról olvad a vastag hó. Beülök, melegítek, zakómban fázom, lassan éri el az üzemi hőt. Még ott érem Erzsébetnél az ifilátogatókat. Vidáman társalognak. Megetetik vele a püspökkenyeret és a befőttet. Egy narancsot tőlem is elfogad. 62
