Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (A nyolcvankilences esztendő, esszésorozat, V. rész)
18. Czakó Gábor jogos sikert aratott a Magyar Demokrata Fórum lakiteleki és jurta színházbeli gyűlésein azzal a gondolatsorával, mely szerint évtizedeken át (mint az egerekkel) itt velünk kísérleteztek. Azért ez mégsem kísérletezés volt (habár a „nagy kísérlet” a porhintésben ugyanúgy szerepelt, mint a „nagy vezér”, a „nagy fordulat” stb.). A monolit hatalom, a szovjet típusú diktatúra változatának elnyomástechnikája alatt éltünk. A kísérletezés most kezdődik. A szovjet részéről: hogyan próbálunk Magyarországon megmaradni, és meddig megyünk el a demokratikus jogállam megteremtésében? Európa részéről: valóban kilépünk-e a szovjet diktatúra magyaros alvál- tozatából, hová jutunk, mennyire stabilizálódunk? A magunk részéről: tudjuk-e, mit akarunk, hogyan akarjuk, lesz-e erőnk a megvalósításához? 19. Miközben körülnézünk, mégis csak azt kell tisztázni, hogy (új magyarságtudomány?) kik vagyunk. „Minden szellemi, politikai, gazdasági fordulat első feltétele, hogy legyenek, akik végrehajtják.” Ezt Németh László írta le 1934-ben, az Európához való tartozásról beszélve. Abban a tanulmányban, amit így fejezett be: „ ... az európai népek kultúrája nem olyan, mint az egyiptomi, az inka, a szumír. Nem dal egy hangszeren, hanem egy hangszer dala a hangversenyben. Az európai művelődés: az első igazi polifon kultúra. Ez a szépsége, ereje, nagysága, s a magyarságtudomány valóban esztelenség lenne, ha mást akarna, mint ebben a polifóniában a sorstól neki szánt hang jegy füzetet rakni népünk elé.” 20. Tisztázni, hogy kik vagyunk együtt; erőfeszítéssel önmagunk maradni egye- dekként? A kettő között nincs ellentmondás. Fél évszázad alatt megváltoztunk. Valami (sok minden) megint elveszett, de ezen kár lenne siránkozni. A leépüléseket viszont látni kell. A szétesést, az eltorzulásokat, a külső és belső önfeladás változatait. Az amnézia következményeit. A sztálinizmus, a posztsztálinizmus után valami más jön. Az igazi kihívás éppen az, hogy nem tudjuk, még mi. Összehúzott szemmel (a ráncok összefutnak az arcbőrön) figyelünk. „Ha megpróbálom nyugati szemmel nézni ezeket az embereket, bajukban is kezdem megirigyelni őket. Cserzett karakterek. Van bennük valami keleties rezignáció, megtanultak együtt élni a viszontagságaik emlékével.” (Konrád György) 21. Danilo Kis szerint a közép-európai író a nyelvben találja meg egyetlen legitimitását, az irodalomban pedig azt „a különös és titokzatos vigaszt”, amiről Kafka beszél. Ilyen „egyszerű” volna? Az író csak úgy megy a maga útján? Lépeget? De Kis szerint is élni kell a gyanúval, mert „senki büntetlenül ki nem kapcsolhatja magát a közösségből” * * * Ma ennyi rajzolódik ki a korszakváltás tágabb környezetvilágából. (Folytatjuk) 1989. május 30
