Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Varga Zoltán: Döglött hal (elbeszélés)
úgy nézték, s engem is ahogy lángra kapok, némán lobogok, arcomon diadalmas mosollyal, fölényesen, megdicsőülten, Jeanne D’Arcként a máglyán, orleans-i szűzként, mert valahogy mintha csakugyan a szüzességemet őriztem volna meg, két gyerek ellenére is, mivel a második is ott volt már a hasamban, bár a helyzet pátoszához talán az illene inkább, hogy a szívem alatt. . . azaz hát várj csak, meg kellett már lennie, épp csak még nem tudtam róla, mindegy, elég legyen annyi, hogy ezekben a pillanatokban szűznek éreztem magam, még az angyalcsinált kakukkfiókám ellenére is szűznek megmaradónak — miközben a lángoló papírt perzselődő ujjaim közül üdvözült arccal kiengedve, végre beleejtettem a hamutartóba. így is lehet, mondta Mikiké saját öngyújtójának szapora ütögetésével siettetve a fekete semmivé zsugorodó papírlap halálát, nehogy egyetlen betű is megmaradjon belőle, meg sem kérdezve, miért komédiázom, mert azért én tudtam magamról, hogy komédiázom, ő magáról nem, egyikük sem a kettő közül, ezért is hatottak komikusán, Mikiké is a szemrehányó tekintetével, de még inkább a valahogy kiérdemesült birkózónak látszó kövér főnök, ahogy felugrik, s bevágva az ajtót, végleg távozik a helyiségből, ezzel lett vége, nem hívtak többet. De azért a végleges megkönnyebbülés mégsem következett be olyan hirtelen, mint azután, hogy a hullámverte stégről lejöttem, nem tudhattam, nem tákolnak-e ellenem mégis össze valamit a térkép ürügyén, vagy hogy nem írtam-e Bujdosóról mégis valamit, valamit, amit ellene felhasználhatnak. Mindenesetre kiderült, hogy néha sodró hullámverésben is érdemes a stégen kinnmaradni, mivel mégiscsak ennek a hirtelen sugallatból fakadó pózolásomnak köszönhettem, hogy ami Bujdosóval a továbbiakban történt, nélkülem történt, mert azért történt, elvégre kevés az olyan szerep, amit egyvalaki játszhat csak el, és hát Bujdosó meglehetősen vegyes és gyorsan változó ismeretségi körében szép számmal akadtak kevésbé hajlamosak a veszély élvezetére, kevésbé fogékonyak a hatalom komikuma iránt, na és amint később megtudtam, Bujdosó néhány nőismerőséről — mindig is szenvedélye volt a fotózás — készített néhány aktfelvételt is különböző pozitúrákban, valamikor velem is megpróbálkozott, sajnálom már, hogy nem álltam kötélnek, most legalább láthatnád, milyen szép voltam, légy szíves, hagyd ezt most, rendben van, elhiszem, de azért nem képzeled tán, hogy akkor is ilyen löttyedt hasam volt. . . szóval ezeket a fotókat a házkutatás során később meg is találták, jóné- hányban a modellekre is ráismertek, egyikük-másikuk igencsak tizenéves még, nem lehetett nehéz velük elbánni, sokszorosítják a képeket és szétszórják, vagy legalábbis az érintett szülőknek, udvarlóknak, szeretőknek, vőlegényeknek, időközben hivatalba lépett férjeknek küldik el őket, egyiküktől, akit Bujdosó, igaz, csupán blúz nélkül, de az egykori zsidó temetőben kapott le, jól felismerhetően héber betűs sírkövek között, egyenesen azt kérdezték, mit szólna hozzá, ha éppen emiatt emelnének ellene vádat: kegyeletsértésért, sírgyalázásért. Magam is láttam a képet különben, nyilvánvalóan nem ilyen szándékkal készült, olyasmivel inkább, hogy élet és halál, enyészet után kikelet, megújhodás, újjászületés, ahogy akarod, vagy egyszerűen csak a kontraszt kedvéért, akárcsak az a filmrészlet is, amit egyszer ugyancsak Bujdosó készített itt, Csákost is szerepeltetve, amikor még gimista lányként fordultam elő a társaságukban többedmagammal, gyakran jártunk ki a zsidó temetőbe, volt valami izgalmas ezekben a gazfelverte, helyenként dzsungelbenőtte és gyakran félig kidőlt sírkövekben, miniatűr Angkor Vat, meg az olykor már nehezen kibetűzhető nevekben, Grünstein Sámuel, Leibowitz Mór, Rosencweig Sára, élt tizenkét évet, meg külön az egzotikusnak ható héber 8
