Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Zelei Miklós: Külföldi magyarokról, nyelvről, irodalomról (Egy délelőtt Szegeden, Ilia Mihálynál)
— Legalább ilyen az Arany Jánosról szóló írása is, amelyben Toldi Miklóst kuláknak nevezi. — Nem tudod, járt a Szovjetunióban Gaál Gábor, amikor Faustot és a szocialista embertípust ilyen jól összeházasította? — Nem tudom. Utána tudnék nézni, de nem ez a fontos, hanem az, amikor Gaál 1945 után visszament Erdélybe, nem volt a politikai bizalom birtokában. Hiszen magyar katonatisztként szolgált. És egy szocialista kultúraszervezői karriert nem így kell kezdeni. És hozott magával egy kis kultúrpolitikai merevséget a két világháború közti mozgalmi időkből. Valószínű, hogy félelmében és helykeresési zavarában ez a merevség ébredt föl benne, s így akart jó pontokat szerezni. Erről nem nagyon esik szó. Erdély felé ki se nyílt igazán a kapu. Alkalmi közlések, személyes nexusok, egy-egy vers augusztus 23-án ... A hatvanas évek közepén kezdtem speciálkollégiumot tartani a külföldi magyar irodalomról, elsősorban a romániairól és a jugoszláviairól, mert ezt ismertem a legjobban. Be kellett adnunk a dékáni hivatalba a szemináriumi tematikát, hogy mit akarunk tanítani. Átnézték és tőlem megkérdezték, hogy mi ez. — Most is be kell adni a tematikát? — Nem. De abban az időben igen nagy divat volt. A hallgatók körében se volt komolyabb az érdeklődés. Ez a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején tetőzött. Egy speciál kollégiumra három-négy ember szokott elmenni, s nekem azokban az években harmincnegyven hallgatóm volt. Ma már, szerencsére, a diákok nemcsak az egyetemi katedráról értesülhetnek ezekről a dolgokról. A külföldi magyar irodalom iránti érdeklődésemet magammal vittem a Tiszatájhoz is. Részben könyvekről írtam, részben reflektáltam a kinti folyóiratok új számaira. Nagyon izgalmas volt, mert kintről jöttek a válaszok. Elkezdődött a levelezés, s újra az utazások. 1965-ben voltam először hivatalos kiküldetésben Erdélyben, Moldvában. Cseres Tiborral tettük meg az utat. Jártunk Klézsén, ahol a minorita Petrás Ince János egykor csángó folklórt gyűjtött. Hatvanötben a klézsei román pap elővette a Petrás Ince János vezette múlt századi anyakönyveket, s mutatta, nézzük meg, Petrás románul is bejegyzett mindent. Néztük és láttuk, hogy latin.. . Ezen az úton nagyon sok íróval találkoztam, akiket levélből már ismertem. Ettől fogva rendszeressé lett szerepeltetésük a Tiszatájban. Felfedeztem a fiatalokat is. Amikor pedig felvidéki fiatalokat akartam közölni, megkértem Fábry Zoltánt, hogy ajánljon. Nagyszerű javaslatokat tett: Dobos Lászlót, Gál Sándort... Fábry sűrűn szerepelt a Tiszatájban. Szerettük volna, hogy írjon a Kassák-számunkba is. Jellemző, mi nem tudtuk, hogy mennyire rosszban voltak. Azt válaszolta Fábry, hogy nehéz dolog ez. Ő már annyira megöregedett, hogy ezen a viszonyon nem akar változtatni, így fog meghalni, de nagyon érdekli a Kassák-szám. — A megismerés sorrendje most már kiderült, így alakult: Erdély, Jugoszlávia, Fölvidék, Kárpátalja. És azután következik a nyugati magyar irodalom. Hogyan? — Véletlenül. Olvastam egy verset, Gyékényesi György írta, nem tudtam, ő kicsoda. Czigány Lóránttól kérdeztem meg. így kerültünk kapcsolatba Gyékényesivei, közöltük is egy Bartók-versét, s ezen keresztül tágult azután a nyugati magyar irodalom iránti érdeklődés. Meg azon, hogy szabad vagy nem szabad. Győri Imre elsőtitkárkodott akkor a megyében. Ki lehetett jönni vele. Elmagyaráztam neki, hogy a szomszéd országok magyarságát már bemutattuk, létezik ám az emigráció is. Hát az nagyon veszélyes, mondta. Amit közölni akarnak, azt hozzák be. Valószínű, hogy nem ő döntött volna, hanem Budapest. Gyékényesit akkor már leadtam, csak még nem jelent meg ... A nyugati magyar irodalommal az volt a baj, hogy politikai oppozícióban van, a Szabad Európában szerepel a szerző, s aki ott megszólalt, azt itthon nem lehetett közölni. Ez is gond volt. De általában az volt a külföldi magyar irodalom egészével. Gyakran jött olyan információ a pártközpontból vagy a minisztériumból, hogy hiba ezzel foglalkozni. Nem tetszik a szomszéd ország hivatalosságának. Mentek a minisztériumi folyóirat-értékelések, ott volt Aczél György is, s megszólalt: tudja maga, Mihály, hogy ezért az írásért bezárnak egy iskolát. És mi tudtuk 116
