Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Kabdebó Tamás: Kockázat (elbeszélés)
Kabdebó Tamás Kockázat u. JL tágas kert közepén pagoda állt, benne lakott Filoméla. Illatos volt, mint a bimbózó rózsa, haja fekete, a ritka liliomok színe, termete apró, de tökéletes, mint az árvácskáé. Ifjú kertész voltam már, amikor ő, elárvulván, a pagodába költözött, mert megörökölte a kertet. Rögvest beleszerettem. Hajnalban keltem, ásással kezdve a napot, mert az a legnehezebb. A konyhakertbe földiepret és spárgát ültettem. Mellé káposztát és karósbabot; Filoméla eleinte csak szüretelni szeretett. Szedte az almát — ráztam a fát — hámozta, befőzte. Kötényébe szedte a cseresznyét, kimagolta, cseresznyés rétest sütött. A meggyet nagy üvegekben tárolta, rumosmeggyként, a piszkéből savanykás lekvárt főzött piszkeszüret után. Káposztánk, bazsarózsánk, spárgánk és verbénánk amikor fölöslegben termett, Filoméla nagy ügyességet árult el a piaci árusításukban: mosolya ellenállhatatlan volt. Mint mindég, tavasszal gondot okozott nekem, mit hová ültessek. Melyik parcellába a paradicsom palántákat? Hova a karósbabot? Merre a dinnyét? Persze a töktől elfelé. Hát a petrezselymet? A sárgarépáról nem is beszélve. Filomélát hiába kérdeztem. Az csak mosolygott, vállát vonogatta, táncoltatta rajtuk fekete fürtjeit. „Maga a kertész, magának kell tudnia”, mondta és kacagott. Dilemmámat megoldandó ekként cselekedtem. A hat parcellára kijelöltem hat karót: feketét, fehéret, zöldet, pirosat, sárgát és kéket. Gyártottam azután egy nagy fakockát, akkorát mint egy futball-labda és egy-egy lapjára ráírtam: paradicsom, bab, dinnye, fehérrépa, sárgarépa, cékla. Egy-egy színnek megfelelt egy- egy vetemény. Aztán, a napóra római számaival megjelöltem a kocka színes lapjait, és kikockáztam mi hová kerüljön. A dolog fizikai része a vetés, öntözés, gyomlálás, műtrágyázás már gyerekjáték, azaz rutinmunka volt. Az aratásnál Filoméla segített, énekelt, miközben szedte a sárgarépát, én fütyültem. Epedeztem érte, ő fütyült rám. A kert nagy volt, falai magasak, vadrózsa tövise szolgált szögesdrótként a tetején. Én ritkán mozdultam ki, hisz itt születtem a déli sarokban álló kerti házban. Édesanyám kellékes volt a kerületi színháznál, apám Filoméla apjának kertésze. A pagoda szolgálatában álltunk mind — láttam Filomélát szárbaszök- kenni, nádszál testén amikor böködni kezdték mellbimbói a ruhát — és elsirattam, vele együtt, szüleimnek, szüleinek halálát. Egyedül maradtunk tehát a kertben, kivéve a madarakat, amik átrepültek a kerítés felett és megbújtak a nyugati sarok kökénybokrában, vagy a keleti kapun belül a pagodához vezető jegenyefasorban. Állatok, melyek a földből jönnek elő: puckok, mezei egerek, szabadon mozogtak, Filoméla nem engedte, hogy hozzájuk nyúljak. De macska már nem volt, mert az elijesztette volna a madarakat és kutya sem, mert ugatásával megzavarta volna a madarak énekét. Egész héten át főztem magamnak, 61
