Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - Bosnyák Sándor: Összhangban a természettel - (Beszélgetés Makovecz Imre építésszel)
latot, se semmit a világon, járja a maga útját. Ezt azért kellett elmondanom, mert egyrészt méltatlanul kevesen említik meg ennek a forrás-embernek a tevékenységét, másrészt erre a visegrádi házra valóban azok a gondolatok a jellemzőek, amelyeknek a fontosságáról engem Pap Gábor győzött meg. A sárospataki emeletes lakóházak elhelyezésével, belső elrendezésével, a felhasznált anyagokkal stb. milyen családideálra gondoltál? Tudtál-e tenni valamit az egyke, az elidegenedés, a csak magunkkal törődés betegsége ellen? Valamit talán igen, persze elég kemény megkötésekkel. Amikor kapok egy ilyen megbízást, hogy lakásokat kell egy városba építeni, akkor megmondják, hogy az átlag lakás-alap- terület mennyi lehet. Egy nagyságrend hozzátartozna az emberi élethez. Ezekben a lakóházakban a lakás átlagterülete 54 m2, de vannak köztük nagyobb lakások és vannak kisebbek. A kisebb lakások kerültek föl a tetőtérbe, és a nagyobbak a házak végénél, a fordulóinál vannak, ahol lehetőség volt nagyobb lakásokat kialakítani. Az 54 m2-en túlmenni nem lehetett, noha meggyőződésem, hogy nagyobb alapterületben kellett volna gondolkodni. A házgyári lakásoknak egyik legsúlyosabb bajuk, hogy ún. fogatos elrendezésűek, ami azt jelenti, hogy egy lépcsőházból pl. két lakás nyílik csupán. A lépcsőházon van egy lift, és az emberek azonnal szétspriccelnek a saját lyukaikba. Olyan szerkezetből vannak, hogy erős az áthallás. Ezekben a házakban, amelyeket Sárospatakon csináltunk, van egy lépcsőház, amiről jobbra-balra két méter húsz centi széles folyosón végigmegy mindenki a saját lakásába, és ott nem egy előszoba fogadja, hanem egy lakóelőtér. A lakóelőtéren keresztül megy be minden helyiségbe. Ez azt jelenti, hogy a család a lakóelőtérben összejöhet, elég nagy hozzá. Arra kapcsolódik a konyha, a fürdő, és még két szoba. A lakóelőtér kapcsolatban van azzal a folyosóval, ahol mások is járnak, következésképpen nincsenek ezek az emberek egymástól úgy elszeparálva, mint a fogatos lakásoknál. Ugyanakkor kerestem azt is, hogy milyen ősi építészeti elem létezik Patakon, amelyet fel lehetne használni. A ókollégiumot találtam ilyennek, amely a maga szabálytalan íveivel, nehéz falaival a gimnázium kertjében áll. Azt mondtam, hogy — mint városi építést — ezt a fajta építést kell folytami. Nagy ívek, nehéz falak jellemzőek ezekre a házakra, így próbálnak formai azonosságot találni azzal a városi hagyománnyal, ami Sárospatakra jellemző. De téglából vannak ezek a házak építve, nem betonból? Téglából, rendes kisméretű téglából van falazva, vastag födémek, áthallás nincs, a szél nem fütyül be. A világ — a magyar világ különösen — a feje tetejére állt, az értékek szerepe labilis lett, az élettől idegen szempontok előtérbe kerültek. A levegő füstös, a folyók szennyezettek, ezer magyar faluban nincs ivóvíz. A 60-as évek második felétől úgy tűnt, hogy a mocsokkal szemben — Nagy Lászlóval az élen — a tisztesség is frontvonalat képez, s felveszi a harcot. Mi az oka annak, hogy ebben a harcban a tisztesség, a jó szándék, s az igazi közösségteremtés alulmaradt? Az a véleményem, hogy amikor azt mondjuk, hogy Magyarországon varrnak hibák, és ezeket a hibákat ki kellene javítani, ez egy csapda, mert ezek nem hibák, hanem eredmények. Olyan konstrukcióban élünk, amelyre nem tudok mást mondani, mint hogy intelligens, és nem az emberek hozzák létre ezt a konstrukciót, hanem a konstrukció választja ki a magának megfelelő embereket. Nem emberek vannak bizonyos kulcsfontosságú helyeken, hanem a kulcsfontosságú pontok a nekik megfelelő embereket választják ki. Amíg az egyes emberek nem jönnek rá, hogy ez a konstrukció nem hibázik, hanem zseniális és könyörtelen, és amit létrehoz, az ellen a józan észre való hivatkozás semmiféle ellenerőt nem képes kifejteni, addig csak hibákat emlegetünk. A bürokráciának az útvesztőit, a közigazgatás alkalmatlanságát és közömbösségét, az egy tömbben működő hatalmi 46
