Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Zám Tibor: Két levél
II. Barátom. Szilveszter!* Követem módszeredet: essék szó először közös dolgaink informatív vonatkozásairól. Mindenekelőtt nagyon köszönöm a májusi megjelentetésem ígéretét. Magyarázkodnod (hogy miért csak májusban) nem kellett volna, mert rovatvezetőként magam is ismerem a késleltető dolgok tömkelegét és azt az iszonyatot, amit „átfutási idő”-nek neveznek, ígéreted számomra ideális, és ez nem vicc, mert ha kéziratot küldenél, most a megjelentetését júliusnál—augusztusnál előbb nem tudnám garantálni. (így élünk Pannóniában és azon kívül.) A „kézirat” szó apropóján. Lehetséges (sőt: bizonyos), hogy Hatvani rövidesen kéziratot kér tőled. Ez ugyan mint rovatvezetőnek nekem volna a hivatali kötelességem, de „kivédnek” a fiúk: részint a saját kérésemre, egészségvédelmi meggondolásokból, részint azért, mert míg aktív voltam, rajta tartottam a szememet a dolgokon, én voltam a rózsán a tövis: s ezzel nem kevés kellemetlenséget okoztam a „perspektivikus”, de főleg a perspektivátlan szerkesztésnek. Szóval: ismét rajta vagy a „Hosszú futásodra mindig számíthatunk” kategóriába sorolt írók listáján, ezért ha van novellád, esszéd, az, ami, küldd, mert a jelenlegi konstellációk között a nálam kompetensebbek is örömmel fogadják jelentkezésedet. Egy kellemetlenségre azonban fel kell készülnöd: ha esztétikai, politikai ect. nézetkülönbség merülne fel írásod értékét illetően, én már nem vagyok annyira pozícionált, hogy hathatósan védjem írásodat. Két okból: először azért, mert Te a Koponyák hegye óta különös jelensége vagy az élő prózának (azóta még különösebb lettél), ami egy kommenció- zus szerkesztési gyakorlattal szembesítve (ami nálunk van) nem feltétlenül előnyös. Másodszor, mert (általam) értett különösségedet már csak nagyon megcsonkított és behatárolt pozícióiból védhetem. (Ti. mint másodfokú rokkantat a Lapkiadó már nem alkalmazhat, de alkalmaz — ezért tartania kell a hátát, nekem viszont a pofámat kell tartanom.) Bár néha most is kiborulok, s égbekiáltó igazságtalanságok ellen éppúgy acsargok, mintha erőm teljében volnék. Summa-summárum: mielőbbi kézirat, mielőbbi megjelenés. (Papírforma szerint!) Mellékelem a „Szőrös talpú kismacska” című miniregényemet három példányban a RARE-sorozatba. Miután csak félállású vagy a Magvetőnél, valószínűsítem, hogy ez nekem inkább rossz, mint jó. Ha rossz (úgy értem, hogy nem szerkesztesz RARE-könyve- ket), nagyon megkérlek, tisztességes szerkesztő kezébe juttasd ezt a regénykét, amely azért szívügyem, mert végre (55 éves koromra) kinőttem a pubertáskorból: nem mutálok tovább — megtaláltam a saját hangomat, stílusomat, amelyet vallók, vállalok, később csiszolok, finomítok, ámbár megnézni nem tudok: túlságosan közeli számomra ez a felfedezés ahhoz, hogy valós értékét tudjam. Ehhez egy kívülálló pályatárs szükségeltetik, nevezetesen Te, akinek értő értékítélete ellen még sosem volt okom tiltakozni vagy berzenkedni. Ezért volna jó, ha te szerkesztenéd ezt a könyvet. Most is feltétlenül bízom benned, van azonban egy zavaró körülmény, amit csak szemlesütve merek veled is közölni. Arról van szó, hogy a „bölcsőtől a koporsóig” való bandukolásomnak új lételeme van: a KONYAK. Szívasztmám olyan stádiumba lépett (ez volna az utolsó?), hogy nem apró légszomjakkal nyugtalanít, hanem hirtelen rámtörő fulladásos, fojtogató rohamokkal. Ti. a keresztbe-kasba lebénult szív elfárad, ilyenkor a vérnek 20%-át sem képes az érrendszerbe pumpálni (mellesleg: 50% a bűvös vonal!), s a test lágy részei rendkívül drasztikus módon jelzik vissza a szívnek, hogy vért apuskám, mert különben megszűnők működni! Ilyenkor vagy az azonnali vénás Diaphylin injekció bírja jobb belátásra a ziháló motort vagy egy deci konyak. Az előbbi módszer korszerűbb, de nincs hozzá orvos, a konyakos üveg azonban ott van a hűtőben. Tavalyelőtt az Országos Kardiológiai Intézetben súgta meg ezt a gyógymódot egy rabbi, aki saját magán kipróbálta és eredményesnek ítélte. A rabbi azóta meghalt, de tudását nem vitte a sírba. Az új helyzetben reménysugár, hogy feleségem * Levél Ördögh Szilveszternek 61
