Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Pályi András: Jönnek a filmesek (ikernovella)
lemezek, rádiófelvételek után. Aztán elapadt a pénz. De most már lekéste önmagát, ha akarta volna, se tornászhatta volna vissza magát a régi tündi-bündi szerepbe. Nem is vágyott rá. Sokkal inkább további gyerekekre vágyott, s így rávette dr. Ernoch Dezsőt, töltsön vele Balatonalmádiban egy víkendet, amihez szintén kellett némi profizmus. Ilonka ezen a ponton elnevette magát, előbb felhőtlenül és szinte gyerekesen, de minthogy a férfi nem szólt egy árva szót sem, nevetéséből később idétlen kacarászás lett, zavart röhögcsélés, visszafojthatatlan nyerítés, s ebben már semmi őszinteség és semmi öröm nem érződött, inkább valami mélyen elásott keserűséget eresztett szabadjára, amit nyilván önmagában sem akart bevallani, s így dévaj, ordenáré kacajjal zárta az áriát. Mindketten meglehetősen spicces állapotban voltak, ami sok mindenre magyarázatul szolgálhatott, ráadásul ott volt még zsigereikben a vécébeli mámoros szeretkezés feszültségeket oldó emléke. Dr. Ernoch Dezsőben mégis egy régi nevetést idézett föl ez a gyerekes vihogásból kibomló kurvás röhej, igaz, csak pár nap múltán, amikor a vendéglői vagány orgiázás némileg elhalványult benne, és a kellemetlen ínhüvelygyulladás elhatalmasodása ingerültté tette. Begipszelt lábbal kivételesen otthon töltötte a délutánt, beült a fotelba, odavett magának egy köteg újságot, és belétemetkezett. Annak idején az anyjának valami rejtélyes, számára máig sem átlátható köze lehetett az állambiztonsági szervekhez, noha a könnyűipari tárcánál volt, sőt később onnan is áthelyezték, de akkor már a villalakást is fel kellett adniok. Az is lehet, hogy egyszerűen csak viszonya volt egy biztonsági tiszttel, amire bizonyos elejtett szava enged következtetni. Tizenhároméves volt, s az iskolában váratlanul elmaradt az utolsó tanítási óra, talán valami rendkívüli értekezletet tartottak a tanároknak, mindenesetre szélnek eresztették a diákságot, hazaindult, tél vége volt, olvadás, csicsergő madarak a fákon, itt is, ott is csordogált a hóié, beletrappolt a vízbe, és síneket rajzolt a cipője orrával, belépett az előszobába, nem vette észre a fogason az idegen kabátot és a sarokban a cipőt, rányitott anyáékra, egy férfival volt az ágyban. Az anyja háttal feküdt neki, a férfi épp őrá látott, a takaró alatt ölelték egymást, nem volt túl meleg a lakásban. Az anya a zajból és a férfi szeméből tudta meg, mi történt, letekerte a karját a szeretője nyakáról, feléje fordult, azaz háttal a férfinak, akivel azért így is összeért a testük. Egyfolytában kínosan igazgatta a takarót, nehogy valami is kilátszon. Ő nyilván mulatságos látványt nyújtott, legtöbbször az orra is tintás volt, amikor hazajött az iskolából, de most talán mégsem, mindenesetre az anyja idétlenül röhigcsélni kezdett, hosszan, egyre elviselhetetlenebbül vihorászott, mint aki azt várja, hogy a hívatlan serdülőfiú ettől a fura nyihogástól kihátrál, de ő maradt, nem mozdult, s akkor tört föl az anyjából az a durva, süvítő röhej, ami egyszerre tolmácsolta a legközönségesebb fenyegetést és a genitáliák féktelen tombolását. S mivel ő erre se mozdult, a férfi, aki civilben szemüveget viselhetett, amit az ágyban letett, s most állandóan hunyorgott, térdével megbökte az anyát, aki így csaknem kizuhant az ágyból, ott állt a fia előtt mezítelenül, az első nő, akit így láthatott, volt valami iszonyat az egészben, amihez képest enyhülést jelentett, hogy az anyja ütött. Kivételes kegyetlenséggel verte, noha évek óta nem kapott már tőle szelíd arculle- gyintést se, de most kipofozta a szobából, tépte a haját, rángatta, s amikor ő megcsúszott a szőnyegben és elesett, kétszer belerúgott. A férfi kihajolt az ágyból, kecskeszerű mellkasáról lecsúszott a takaró, nézte az anyát, ahogy veri-cibálja- tépi őt, de nem árult el semmiféle érzelmet. Az anya káromkodott és visszament 21
