Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Pályi András: Jönnek a filmesek (ikernovella)
Pályi András Jönnek a filmesek (ikernovella) INFARKTUS M JErnő negyvenkét esztendős tanácsi osztályvezető lecserélte régi Kékes televízióját Orionra. Boldog volt. Mi tagadás, némi kenőpénz és nem kis szerencse is kellett hozzá; a legújabb szériából garantáltan az egyik legjobb készüléket kapta, s éppen a nemzetközi jégtánc-gála közvetítése előtti napon sikerült hozzájutnia. A régi tévét odaajándékozta a felesége különc nagynénjének, aki szeretett vegetáriánus ételkreációval kérkedni, ám televízióra még nem tellett neki. Dozsek Ernő viszont nem titkolta, hogy a vasárnapi töltött csirkéért ugyanúgy rajong, mint a falusi füstölt áruért, ami más rokoni csatornákon folyt be a háztartásba, továbbá, hogy nem veti meg a jobbfajta italokat sem, az esti tévénézés közben szívesen elszopogat egy-egy pohár fehér Martinit. Ez ígérkezett a ma esti programnak is, a kis modern, nyers színű bárszekrényben ínycsiklandóan várakozott a fehér kupakos, mélyzöld, magas nyakú üveg, s a tanácsi osztályvezető lelki szemei előtt megjelent Ica névre hallgató, puha, fehér testű hitvese, amint épp odalép a vitrinhez, s miközben két óriási hógolyóra emlékeztető keble a vékonyka türkiz blúzt kis híján szétfeszíti, körme hegyével odébb csúsztatja a tolható vitrinüveget, és a herendi porcelánállatok és vázák mögül kiemeli a két kristálypoharat. A televízióban most kezdődik a gála. Az asszony, aki vékony szálú, ám dús skarlátszín haját újabban sassoonra vágatta, a fiatalabb évjárathoz tartozott, mégis, már jó évtizede ápolgatta a családi fészek melegét. Ismerjük el, ez jó erőnlétet és időbeosztását illetően nem kis találékonyságot igényelt tőle, lévén felelős pozícióban dolgozó nő, továbbá nőmozgalmi és szakszervezeti aktivista. E sok elfoglaltságnak mind szívesen tett eleget, mert mint mondta magáról, született közösségi lény volt, aki anélkül, hogy mélyebb barátságokat kötött volna, könnyen szót értett a kollégákkal, és többnyire puszi-puszi viszonyokat tartott fenn. Valami édesded meghittség rejlett a lényében, amitől bizonyos festmények pamutgombolyagos cicáihoz hasonlított, noha nem lehetett pontosan megállapítani, hogy e benyomásban mennyi része van puhaságának, gömbölydedségének, turcsi orra alatt az apró sötétszőke pillének vagy éppen a fülében himbálózó aranyozott fübevalónak. Csak szembogarának sárgás izzása engedett arra következtetni, hogy ez a csicsergő játékbaba az asszonyi szenvedély elemibb szféráját is ismeri, sőt a rossz nyelvek szerint annyira odavolt a dologért, hogy a kissé már elnehezedő és házastársi kötelességeiben 12
