Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - Bosnyák Sándor: Összhangban a természettel - (Beszélgetés Makovecz Imre építésszel)
hessen egy olyan kontaktus, amelyben megoldást nyernek azok a megoldhatatlanságok, amelyek egyébként az életünket jellemzik. Ha valaki megkeres engem, hogy tervezzek egy házat, legtöbbször fals sztereotípiák élnek benne arról, hogy milyennek kellene lenni egy lakásnak. Jellemző, hogy a Schönenwohnent hozza el, vagy a Le maison Francaises-t, ezeket a kispolgári újságokat, amelyek a mennyországot jelentik a számára. Egy ilyen eufórikus nyugatra-nézést kell feloldanom egy személyes kapcsolaton belül és meg kell próbálnom rávenni arra megrendelőmet, hogy próbáljon meg saját magából kiindulni és ne egy idolt állítson maga elé. A következő lépésben esetleg előveszek régi parasztház alaprajzokat és fényképeket, hogy lássa, milyen kitűnő, hosszú időre visszavezethető lakáskultúra volt a szegénység ellenére, és ezekből kiindulva keressük azokat az elemeket az ő lakásának a megépítéséhez, amelyek hasznosíthatók. Nemcsak a szó praktikus értelmében, hanem az életvitel értelmében is. Például, hogy az előszoba helyett, amely szétválasztja a lakást kicsi helyiségekre és ily módon atomizálja a családot — egy olyan előtérbe lépjek, amely a család befogadására és tartózkodására alkalmas. A régi — hogy a legegyszerűbbet mondjam — parasztház három osztatú volt. Amikor beléptem a pitvaron keresztül a lakókonyhába, ahol még egy fekvőhely is elfért, ahol a kemence volt, az asszony sürgött-forgott, ahol netán még aprójószág is volt, mert a csibék ott keltek ki alkalmasint — a család együtt volt. De vegyünk egy angol lakást, ahol a hall az, amelyikből egy lépcső fölmegy a hálószobákhoz, ahol az emberek összegyülekeznek az együttlétre, ahol a karácsonyfa áll, ahol a tűz ég, s ahol meg lehet sütni valamit. Ezek nálunk nem evidenciák. Nem evidencia az, hogy természetesen kapcsolódjunk az elődökhöz. Nem természetes praktikumok járnak a fejünkben, hanem távollevő minták, amelyeket másolni szeretnénk, mert így másfajta életminőséget szeremének átélni. Ki van emelve ez a nép a maga identitás aurájából. Tehát: amikor elkezdődik egy beszélgetés egy megrendelő és köztem, akkor valójában ilyen ismeretelméleti mélységekig kell elmennem, még akkor is, ha csak olyanok keresnek fel, akik bíznak bennem. Ahhoz, hogy élni tudjunk, elsősorban személyesen és egyénileg magunkat kell megélnünk. A magunk megélése lehetetlenség saját nemzeti önismeretünk nélkül. Nem szavalni kell a hazafiságról, mert az — sajnos — a vágy szférájának a kifejezése és nem az életé. Vágy egy másik élet után. Ha a hazát úgy éljük át, hogy szebb és jobb hazában szeretnénk valaha élni, de mindezt mint egy imaginációt éljük meg, s nem hisszük el, hogy a magunk életében megvalósulhat; márpedig: ha itt nem, akkor sehol sincsen az a haza, legföljebb a lehetett volna világban, ahol viszont halottaink és kísérteteink élnek, és már — bocsánat a metaforáért — akkor ezt a hazát egy kísértethazának képzeljük el, amelyben csak a halottaknak van helye. Nem véletlen, hogy a hősöket mi csak a múltban tudjuk elképzelni, a jelenben a legritkább esetben. Az előbb közép-európai missziónkat említetted. Igen, mert meggyőződésem, hogy ez a nagyon öreg, s nagyon régi nép, amelynek forrásáig a nyelvünkön keresztül sem tudunk eljutni, Európa és Ázsia határán tagja volt annak a földrengésszerű impulzusnak, amely a Földközi-tengeri medencéjét képes volt befolyásolni, s amely az európai kultúrkör kialakulásához vezetett. Mi ehhez a szellemi áramlathoz tartozunk. Azok tudják persze, akiknek van némi ismerete a magyar ősvallásról és arról a társadalmi konstrukcióról, amellyel a magyarok a Kárpát-medence területére — ki tudja hányadszor — bejöttek. Rossz erről beszélni, mert a valamikori nagyságnak a nosztalgikus, kicsit szomorú emlékei veszik elő az embereket. Én semmiféle nosztalgiát nem érzek, amikor a magyarok valamikori ősvallására vagy társadalmi konstrukciójára gondolok. Tudom, hogy a magyarságnak meghatározott feladata kell hogy legyen itt Közép-Európá- ban, amelyet meg kell, vagy meg kellene élnie. Ezt a feladatot nem akarom pontosabban meghatározni, mint neveknek a felsorolásával. Ady Endre, Kodály Zoltán, Bartók Béla. Ezekkel a nevekkel jelzem azt, hogy ha a magyar népszellem meg tud nyilatkozni egy kiváló fiában, akkor hogyan nyilatkozik meg, mi a 39
