Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Haza és nemzeti önismeret - Lakitelek 1979-1989 (A fiatal írók találkozójának tizedik évfordulójára) - Ördögh Szilveszter: Kételyek és okulások
gép lencséjébe. Zsidók voltak, bélyegesen. Reménykedtek? Hittek? Vagy csupán alkalmazkodtak: fényképezéskor illő mosolyogni, mert „most repül a kismadár”? Soha nem kapunk, mert nem kaphatunk választ. Élők holttá lettektől nem kaphatnak választ. Csak találgathatják. S mivel nem kaphatnak — sem a zsidóktól, cigányoktól, sem a doni bakáktól (mintha lényeg szerint ugyanazon örökségemlék lenne) —, okoskodni próbálnak: mért nem lázadtak föl, mért nem álltak ellent, miért nem fordultak szembe?! Felelősségterhes jussunk ez a a megválaszolhatatlanság. A történelem attól az, ami — hogy megtörtént, mivel megtörténhetett. A -hetett az okulásunk. Amelyben ott rejlik minden kételye leendő cselekvésünknek. A történelem csapdája a múlt kétségbevonása, és a jelen idő jóvátételes, számon kérő követelése. Szerintem: a jelen időnek a jelen időtől kell számon kérnie cselekedeteit. Azokat, amelyek jóvátett múltként maradnak örökül a jövőben. Naivitás. Az élet nem modellizálható ennyire. Mivel az élet — modellestül is összevissza van. Össze-vissza, amely mégis törvény, mégis rend, mégis medres folyamat. Örökös áradás, amely örvényt éppúgy úsztat, mint hordalékot, éppúgy öntöz, miként pusztít. Ez és ilyen is a víz, ama népfelség — amely mégis úr, Petőfit is ide idézve. Román-kérdés. (Lakiteleken hangsúlyosan szóba került — azóta visszhangosan, visszai- gazoltan egyik középponti gondunk.) Én romániainak mondom és gondolom folyamatosan. Én ugyanis a romániai rendszerrel találom magam szemben — nem a román emberrel (még ha az előbbit ő testesíti is meg végrehajtóként). A román számomra épp oly tiszteletet érdemlő népmegnevezés, mint a magyar, a kirgiz, a vietnami, az ír, az orosz, a szlovák, a zsidó. A romániai ellenben a diktatúrásan gyakorolt rendszerhatalmat jelenti, amelynek a románok is szenvedői és áldozatai (akkor is, ha föltehetően milliók ezt ma még nem tudják — lásd: mit jelent a desztalinizálás az átélők számára 40-50 év után isi). És ezzel nem enyhítem érzékenységemet az ottani magyarok — székelyek, csángók — iránt, sőt: hiszem, hogy igazán csak így jelezhetem együttérző szolidaritásomat velük is. Ugyanis ha leválasztom az ott élőkről a románnak születetteket (ma már hatalmas lélekszám Európában, s mindegy, hogy hatalmi téboly következtében nem akart, de muszájból vállalt gyermekeknek születettek — volt ilyen nálunk is, és nem csupán a Ratkó-korszakban, hanem előtte is, politikai és vallási kényszerítettséggel), akkor egyben szembe is állítom akaratlanul. A szembeállítás pedig különbségtétel, a különbség pedig minősít. A magyar, a német, a zsidó, a szerb kisebbség veszélyesebben kiszolgáltatottabb helyzete miatt eleve különbnek, értékesebbnek tűnhet, mint a román. (Ilyen alapon a legértékesebb „nép” a legelnyomot- tabb, és a legszabadabb a legértéktelenebb. Már a megközelítés is embertelen és emberellenes.) Én igaznak érzem a montesquieu-i fölismerést: szükségszerűen embernek születtem, franciának véletlenül. Még ha ez a véletlen sorsszükségszerűséggé válik is. Nekem a húszmilliónyi román sorsa — és jelene — épp úgy fáj, a jövőjét épp úgy félem és féltem. Engem nem nyugtatna meg fölismert emberségemben, ha a magyarság vagy németség biztonságba kerülne ott vagy onnan — míg a románság (viselje, amit maga is megtapsol) a jelenlegi méltatlanságban maradna. A megkülönböztetés idegen tőlem, minden történelmi jog-rokonság ellenére. Mindezt vallom akkor is, ha tudomásul kell vennem: általában az érdekelt többség diktál érdemet. (Néha valamely kisebbség. Klasszikus példája ennek honi arisztokráciánk.) De kérdés: tudja-e, tudAarja-e ez a többség, hogy valójában miben érdekelt, s hogy visszaható embertelenséget diktál? Minden bizonnyal nem tudja, mert maga is fél. Szálasi országlása alatt Magyarországon már csak féltek. És a félelem miatt fölesküdtek rá. (Tragikomikus utóbb megtudni, hányán és hogyan álltak ellen, kijátszva az eskükényszert titokban ...) A fortélyos félelemvírus az ártatlanokat — a beoltatlanokat — hamarabb fertőzi meg, mint az ilyen-olyan módon immunizáltakat. 73
