Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - „Úgy látszik, több fából ragasztottak össze” Herceg János íróval beszélget Kovács J. Béla

Az Ég és föld leszámolásom volt: a nagy változást, az átélt viharokat rendezgetve a külső hatásoknak, a szocrealizmussal való szakításnak és az író belső társadalmi helyzetének a feszegetése. Azt hiszem, hogy ott próbáltam kianalizálni az engem ért sérelmeket, viszonyomat a párthoz, környezetemhez és adottságaimhoz.

— Nagy szerepe van életművében az emlékezésnek. Önéletrajzi emlékezéseinek két kötete: Két világ (1972) és az Előjáték (1975). Czine Írja róluk: „Ezt már csakugyan fölfoghatjuk úgy is, mint a vajdasági regényt: egy népcsoport emberi, irodalmi küzdelmeinek a hű krónikájaként.” Készül-e az emlékiratai folytatására?

— Igen, hát az a fajta ember alakult ki belőlem, hogy nehezen tudok megszabadulni az emlékektől. Sőt, nem is akarok megszabadulni. A jelek szerint vissza-visszatérek hozzájuk. Megpróbálom párhuzamba vonni az emlékeket az utánuk következő időkkel.

— Az Üzenetben közölt mű azok folytatása lesz?

— Nem azok folytatása, mert az Üzenetben indult regény gyermekkoromat írja meg. Tulajdonképpen egy feldolgozatlan, alig érintett korszaknak az ismertetése, megint csak az emlékeimen, a gyermekkori emlékeimen keresztül az impériumváltozásig. Ezt soha senki nem írta még meg, illetve ezt mindig, minden oldalról erősen nemzeti beállítottsággal, hogy úgy mondjam, elfogultan tárgyalták. Elfogulatlanul, ahogyan a nép átélte, nem írták még meg. Ez nálam nem tisztán meggondolás tárgya volt, hanem — emlékeimből élek, ha írok, s azokban az emlékekben megpróbálom szülővárosomat, Zombort úgy bemutatni, ahogy még nem mutatta be senki; és azt az átmeneti időszakot, amikor történelmi változásnak volt kitéve a város és az itt élő nép. Ezeket a mindennapi dolgokon keresztül jelentkezett mozzanatokat próbálom összefoglalni, ennek a nosztalgiámnak eleget téve, ifjúkoromra visszanézve.

— Milyen volt ez a gyermekkor? Hogyan telt akkor egy napja?

— A gyermekkorom olyan volt, mint minden más kisvárosi gyereké. Iparoscsaládba születtem, szóval ebben a Módosulásban jobban el tudtam mondani, mint itt, beszélgetés közben. Maga a tény, hogy nem egy nyelvileg tiszta és nemzetiségileg tiszta környezetben nőttem fel. Németek, szerbek, bunyevácok mindenképpen hatással voltak rám gyerekkoromban is, családomban is, azt hiszem, hogy ezek határozták meg későbbi énem kibontakozását, ezek tettek türelmesebbé, ezek nem engedték, hogy elfogult legyek. Azt hiszem, így lettem ember.

— Hogyan telik mostanság egy napja?

— Folytatom ezt a regényt, a Módosulásokat. Nem lesz nagy regény. Ezenkívül a mindennapi munkámat végzem el, a Dolgozóknak írok hetenként valamit. Több mint húsz éve van az Újvidéki Rádióban egy vasárnapi háromperces műsorom, amely aktuális kérdéseket feszeget. Másodközlésben azután az eszéki Magyar Képes Újság egyik lapszélén jelennek meg ezek az írások. Az Újvidéki Rádió keddi kulturális műsorában van egy kizárólag külföldi irodalmi és nemzeti eseményeket tárgyaló és pertaktáló rövid — öt-hat perces — műsoridőm. Ebben elhangzó írásaim azután az Üzenetben jelennek meg. Hát ez a dolgom. Közben-közben írok egy-egv novellát, mondjuk, itt-ott a Hídnak.

— Mintegy fél évszázada van jelen a jugoszláviai magyar irodalomban. Alakítója is ennek az irodalomnak. Mit jelentett vajdasági írónak lenni?

— Hát erre nem tudom eléggé világosan és tömören megfogalmazni a választ. Maga a kérdés is olyan tág, hogy nehéz kellő éllel és röviden megfelelni rá.

Vajdasági írónak lenni egyénenként változik. Az anekdotázó természetű, csak a falu életével foglalkozó, zsánerképeket festegető író és a víziókkal küszködő vagy politikai tendenciáktól terhes író között nagy a különbség. Nem tudom. Azt hiszem, én valahol a középen helyezkedem el ilyen szempontból. A falutól sem tudtam megszabadulni, az avantgárd kísérletek vissza-viszatérnek hozzám. Isten tudja. Azt hiszem, nehéz elmondani rólam, hogy egy fából faragott vagyok, úgy látszik, több fából ragasztottak össze. Doroszló, 1988.

43