Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Rónay László: A hazától búcsúzó Márai

Valami történt közben e kézirattal is; nemcsak a világgal, nemcsak velem; a sorsa megérett .. .”(11) Mire azonban a regény első két kötete az olvasóhoz került (a harmadik máig kiadatlan), már túlérett lett: egy meghaladott valóságot ábrázolt, melynek a regényben leírtaknál sokkal félelmesebb bűnei tárultak fel, s éltek még az emberek tudatában. Márai nem a bűnök iszonyatos következményeit mondta el, hanem mély beleérzéssel a bűnök hangulatát, nem ítélkezett, csak Garren Péter sértődésének okát formálta hangulattömbökből, leírásokból és esszékből szőtt regénnyé.

A Sértődöttek címe is a magányos művész magatartására utal. A két világháború közötti időszakban felhígult az irodalom — fejtegeti regényében Márai alteregója, Garren Péter (I. 88.) —, mindenki írt, azt híve, tehetsége van az irodalomhoz, s írni nem egyéb, mint szavakat, mondatokat sorjáztatni. „Az írók, az igaziak, sértődötten szemlélték ezt a lázadást, a műkedvelők forradalmát. Látnivalóan betört a tömeg az irodalomba, sikert, hírnevet, pénzt akart, valamilyen lehetőséget és kapcsolatot, szólam a világhoz.” A címnek másik magyarázatát is adja a regény: Garren Péter, az ezúttal egyes szám első személyben megnyilatkozó főhős érzi úgy, hogy megsértették, mert a Hang, Hitler hangja behatolt az ő személyes valóságába, megrontotta és megzavarta a világról addig kialakított képét, veszélyeztette a művet, amit halottai teremtettek meg. A Hang, amelyről oly megrendítő erővel és bátorsággal írt Márai 1933-ban újságcikket, a regényben nem a világot fenyegeti, hanem Garren Péter partikulárisnak mondható létrendjét, zárt, határolt világot, melynek birtokosa épp estélyre készül, miközben szórakozottan figyeli a szomszéd házban látható szerelmespárt. Ekkor szólal meg a Hang, s innen datálódik Garren Péter sértettsége.

A Jelvény viszont Tamás gomblyukában látható: „kis jelvény volt, fehér alapon kes- kenyrajzú jel, s köröskörül a német nemzeti színek, a fekete-fehér-piros. Lehetett egy hazafias teniszegylet, de lehetett egy vészbíróság jelvénye is, — e napokban már nem lehetett biztosan megkülönböztetni az ilyesmit.” A „jelvény” voltaképp jelkép, melyről a Sértődöttek első részében mondja Garren Péternek Mirza Rey: „A jelkép és hasonlat mindig összegzésre csábít, különösen mikor elhagyja az irodalom térfogatát, s a valóságban jelentkezik, mint cselekedet.” A második kötetben azt mondja el Garren Péter — kísérteties egyezésben Márai 1933-ban írt cikkeivel, melyek a fasizmus természetrajzát és a nácik első hónapjait, fenyegetését ábrázolták —, hogyan tudatosul mindenkiben a „jelvény”, a tárgyiasult jelkép „jelentése”.

A Sértődötteket előzményéhez, a Féltékenyekhez kapcsolja Garren Péter személyén túl a bárónő, Edit és Emmanuel alakja. Emmanuel szolgálatát már elhagyta Péter: önálló lett, látszólagos függetlenségét dúlja föl a Hang, mely azonban nem csak őt veszélyezteti, Emmanuel és Edit világát is. A Sértődöttekben is útra kel a főhős, majdnem ugyanúgy, mint a Féltékenyekben, ahol a Karnakká stilizált Rajna menti városból indult el a tengerparti Kassára, hogy odaérjen apja halálos ágyához. Merőben különbözik azonban a két út, s ez a különbség egyben a Sértődöttek szerkezetének — vagy: szerkezettelenségének — magyarázata: „Most lassan utazom; nem úgy, mint legutóbb, mikor apa halálos ágyához siettem, repülőgépen, mint a szárnyas hősök az északi mítoszokban, a hír vijjogó parancsára, mert a király, vagy a fő-sámán beteg. Akkor még mítoszban utaztam. A gép magasan a hegyek és városok fölött repült, s én magam, s mindenki, aki hozzám tartozott, fél méterrel a föld felett éltünk, mintegy lebegtünk, elvarázsolt állapotban, zsebünkben érgörcsoldó porokkal és telekkönyvi kivonatokkal; s mégis a föld fölött. Ez volt a mítosz, mert apa haldoklott, s a Mű, a Garrenek műve veszélyben volt. De most már meghalt a sámán, s a Művet elvitte az ördög, az uzsorások és az idegenek, mint Kalb a hárfát. Most a földön utazom: így gondoltam.” (II. 9—10.) A Hang megszüntette annak lehetőségét, hogy Márai hősei fél méterrel a föld felett lebegjenek, határok közé szorította a korábban tág teret, rövidre zárta az időt. A Hang hallóterében már nem érvényes a mítosz, a csüggesztő valóság veszi át az uralmat: egybefolyik esemény és gondolat, megszűnik a dolgok — tegyük hozzá: a regény — szerkezete. A Hang birtokosa nem Isten Garren Péter szemében, de érzi a hatását, a belőle sugárzó démonikus erőt, mely mindent, ami a régi eszményekhez kötötte, „gyanússá” változtat, s a halállal jegyzi el a szíveket. Az expresszio32