Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - „Úgy látszik, több fából ragasztottak össze” Herceg János íróval beszélget Kovács J. Béla
de nem is lehetett más. Ezt kellett megértenem, ezt kellett tudomásul vennem, ezért voltam igazságtalan Szentelekyvel, illetve az itteni mozgalommal szemben, mert nem lehetett más akkoriban a jugoszláviai magyar irodalom, mint amilyen volt. Ugyanis 1927 második fele az öntudatosodás ideje a jugoszláviai magyar irodalomban. Megjelent egy Bazsalikom c. kötet Szenteleky és Debreczeni József fordításában, a szerb költészet színe-java, egy antológia. Ez annyit jelentett, mint megbékélni a sorsunkkal, társakat keresni és megértést keresni a szerbhorvát irodalommal. Ez volt, azt hiszem, a belépőjegyünk az új irodalmi mozgalomba. — Életrajzírói ifjúságának nagy vállalkozásaként tartják számon az IKSZ-et. Mi is volt az IKSZ? — Irodalom, kritika, szemle kezdőbetűiből lett az IKSZ. Megint csak a baloldali avantgárd hatása alatt, akkor már a Malich Verlag könyveit olvastuk itt, miután egy zágrábi könyvkereskedés elterjesztette a baloldali irodalmat. Nem csak a németet persze, hanem a szovjet irodalmat német nyelven. Akkor jutott el hozzánk Majakovszkij, Jeszenyin és a korabeli baloldali európai irodalom minden számottevő egyénisége. — A fiatal, pályakezdő Herceg János a mágiával, a látnokisággal, a varázslattal és a fantasztikummal jegyezte el magát — állapítják meg róla a vele foglalkozó irodalomtörténészek. Eisőnovelláskötetét, a „Viharban”-t Németh László köszöntötte, komoly elbeszélőtehetségnek nevezte, bízott a varázspálcája erejében. Elbeszélései elé Szenteleky Kornél irt előszót. Az első kötetes író „ars poeticá”-ját abban látta, hogy a novellái „nemcsak látomásokról, titokzatosságokról” beszélnek, hanem „kemény mondanivaló” viaskodik bennük, hogy a „sejtés sokszor már-már megközelíti a bizonyosságot”, mert az író a „mának az igazságáért” vívódik bennük. Mik voltak számára a „ma igazságai”, mi volt a programja? — Az IKSZ kudarca után, mert hiszen csak egy szám jelent meg belőle, az első és utolsó, kicsit talajt vesztett lettem. Mindenesetre elvesztettem a fölényemet, a fiatalos fölényemet, és verseket írogattam — erősen Ady hatása alatt — a Bács megyei Naplóba, és amikor Szenteleky felszólított, hogy írjak a Kalangyába, az ő szerkesztése alatt álló Kalangyába; leültem és írtam. Úgy látszik, mégse teljesen felszabadulva az avantgárd hatása alól, mert a fantasztikumban kötöttem ki, én magam sem tudtam, hogyan születtek az írásaim. Minden program, előzetes elképzelés nélkül születtek ezek a víziós novellák, anélkül, hogy témát választottam volna, mintegy utánaeredve a kimondott szónak, egyiknek s a másiknak. így jelentek meg azok az írásaim, amelyekről Németh László annak idején a Viharban c. novelláskötetem kapcsán írt és Benedek Marcell a Századunkban. Tehát nem volt tudatos korszakom ez a néhány év, öntudatlanul íródtak ezek az írások. Még csak azt sem lehet nagyképűen állítani, hogy belső sugallatra. Ördögöt! Mondom, úgy, ahogyan az egyik szó és az egyik mondat után a másik jutott az eszembe, illetve követte egymást egy mégis csak elfogadható keret gondolatmenetében. így lett ez a Viharban c. kis kötet, amely belépőjegy volt, az első belépőjegyem a magyar irodalomba. Meg is szenvedtem érte, mert felkerekedtem és a feleségemmel együtt felköltöztem Pestre. Elmentem Németh Lászlóhoz, és elmentem Benedek Marcellhez, kritikusaimhoz, s fönnmaradtam három évig. Az Anschluss után, amikor már egészen sötét fellegek ereszkedtek Magyarország fölé is, hazajöttem. A pesti éveim kicsit szánalmasak voltak. Én a Dante Könyvkiadóval kötöttem Benedek Marcell ajánlatára szerződést. Minden írásomat lekötötték, jó volt Benedek Marcell ajánlása, sőt állást is kaptam a Dante Könyvkiadónál, miután korábban itthon Zomborban egy nyomdát adminisztráltam, s így a nyomda szakmában is bizonyos jártasságra tettem szert. Amikor ezt a Dante igazgatója hallotta, azt kérdezte tőlem, nem volna-e kedvem náluk dolgozni. Hát persze, hogy volt kedvem, mert Budapesten a feleségemmel a Rózsadomb alján vettünk ki egy vadonatúj lakást Herrer Cézár festőművész özvegyének a házában. Száznyolc pengő volt a havi házbérünk, amikor ÁDOB-osok nyolcvan pengőt 35
