Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Buda Ferenc: Falak könyve (versek)

mindenfelől. Az éles értelem közel kiutat bárhogy is keresne, már nem talál a vastag, vértelen, komor falak közül, s mint szív a testben, ülünk és lüktetünk tanácstalan s kötjük magunkat kénytelen reményhez, igy az időnek oly ringása van, amit az ember vágtatásnak érez.

Dekát ez is csak játszi öncsalás, hideg homokból készített kalács.

IX.

HUSZONEGY ÉVEM csöndben félretettem, semmim sincsen, mégis csak veszthetek.

Nevem csak szó, személyem védhetetlen, s mert nincs miért, ne védelmezzetek.

Vigaszt nem ád a józan magyarázat — a tény szilárd s a kurta szó kerek: ürülékemmel egyszintre aláztak e szennyvizlelkű névleg-emberek.

Létem körül szoros, szegeit a korlát, s egy biztos van csupán: az egyszeregy.

Jó izmaim rugóit átkarolták kérlelhetetlen külső kényszerek.

Hálószemek közé szorult a pályám, s csak légy vagyok a pókok lakomáján.

X.

ÍGÉRTEK enyhítést, ha mást írok, mondván: „hajolj, s megnyílik majd a börtön”, de markolnak megdermedt mártírok, úgy tiszta hát, ha sorsomat betöltőm.

Foszló csepűböl megsodort zsineg — göbös, kemény csomóvá hurkolóztam, s szolgálok hitem eszményeinek tetőtől-talpig szürke rab-darócban.

Nincs dolgom többé hűtlen pásztorokkal.

S bár sajgó talppal, kiszáradt torokkal vonszolódom a fölvérzett úton, kitartok végig, bárhová vezessen, ha bárányomat igy kell megkeresnem, s terhelt erőm megtisztul majd, tudom.