Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Staar Gyula: Az örökégő (Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral)
Staar Gyula Az örökégő Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral Kedves Szerkesztő úr! 1933—41-es években jártam a budapesti Fasori gimnáziumba. Vermes Miklós matematika, fizika és vegytan tanárom volt. 1948-ban útlevéllel kivándoroltam az Amerikai Egyesült Államokba, mert 25 éves koromra a magyar kormány kétszer tett selejtlistára: először őseim vallása nem tetszett, utána a gazdaságvezető édesapám foglalkozása. így hát igyekeztem korai éveimet elfelejteni. Magyar származású feleségem unszolására 1984-ben látogattam haza először. Néhány volt osztálytársam meghívott vacsorázni, ezen az estén találkoztam újra az akkor 79 éves Vermes Miklóssal. Mindenki más megöregedett, ő ugyanolyan volt, mint valaha. Megkérdeztem mit csinál a vakációk alatt, elmondta, szeret utazni. Ez adta az ötletet, hogy megszervezzem a tanár úr egyhónapos amerikai látogatását. Több mint 30 odakinn élő exfasorista járult hozzá a költségekhez, akik az ország különböző pontjain vállalták az idegenvezető szerepét is egy precízen összeállított program szerint. Vermes tanár úr 1985. július elsején érkezett egy gutaütően forró délutánon. A gondosan kitervelt útitervből minden pihenőnapot elsikkasztott. Fölmászott New York, Chicago, Washington, Toronto, Montreal magas épületeire, lefúrta magát a földalatti vasúthálózatba, a Niagara vízesés alá; helikopterrel átrepülte Manhattan vidékét, begyűjtött magának két nagyobbacska kínai rakétát (az évben a repülőtereken idomított kutyákkal keresték a terroristákat és puskaporszagú koffereiket! ) és sok más emléktárggyal hazarepült, míg mi, volt diákjai, földagadt lábainkat áztattuk. Közben azonban sokminden történt. A harmincegynéhány volt fasori diák — legtöbbjük ma már sikeres, befutott ember, egyetemi tanár, üzletember, jogász ... — vedlett vissza Muki bácsi tanítványává. A zsúfolt New York-i repülőtéren egy seprűnyélre szerelt nagy kitömött mackó volt az ismertetőjel, — amit jó ötletnek tartott. A ,.főhadiszállására” hazafelé tartva a légkondicionált autó magnetofonján világhírű zongorista tanítványa magyarul üdvözölte, majd Mozartot játszott a tiszteletére. Ő közben elítélte az amerikai autóőrületet: „senki sem akar ma már gyalogolni. . .” A természettudományokon kívül az irodalomban, a zenében és a képzőművészetekben is rendkívül tájékozott és érdeklődő. New Yorkba érkezve pontosan tudta, milyen múzeumokat látogat meg, s azokban mely művet szeretne megszemlélni. Beszélgetéseink során rossznéven vette, hogy nem olvastam Szathmári Sándor Kazochiniáját és Hochhut Helytartóját. Mindkét művet hazatérte után elküldte, saját könyvtárából. Helytelenítette, hogy második világháborús emlékeim miatt nem hallgatom Wagnert. (Nemsokára a postás egy remek Hungaroton felvételt kézbesített, melyen Ferencsik dirigálja a Parsifalt.) Sokat töprengtem, töprengtünk mi, volt diákok azon, mi lehet a titka, varázsa ennek a kis embernek? Elsősorban az a tény, hogy Vermes Miklós tiszta, egyenes gondolkodású, szilárd gerincű ember. Humanista világszemlélete ugyanolyan axiómákon nyugszik, mint tudományos világa. Ezek az alapigazságok nem torzíthatok mássá, ez adja magabiztosságát, kiállásának bizalmat keltő jellegét. O mindenkivel egyformán bánt, és senkivel sem úgy, mint gyerekkel”. Igaz, neki nem kellett fegyelmet tartania, egyszerűen lekötötte hallgatósága figyelmét. Született pedagógus, minden tanítványa érdekli, mindent megfigyel, éles szemmel meglátja a hamisságot, a köntörfalazást, a halandzsát. Soha nem láttam, nem hallottam, hogy türelmét vesztette volna, ha valami nincs kedvére, annak csendesen, de félreérthetetlenül jelét adja. A bürokráciának, az 69
