Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Zimonyi Zoltán: Szabadulólevél - A „népi” írókról című állásfoglalás - harminc év után

fő jellemzőjének maga is a harmadikutas nacionalizmust tekintette, s egyik megfogalmazója volt az 1958-as pártállásfoglalásnak, nem sokkal később, midőn tudományos igénnyel, monográfiaszerűen nyúlt a kérdéskörhöz, azt tapasztalta, hogy az anyag fellázadt a koncepció ellen, a népi írók egyes megnyilvánulásai a harmadikutas nacionalizmus rendezőelvébe nemigen voltak beilleszthetők.74

Veres Péter „vádindítványszerűnek”75 nevezte az állásfoglalást. Némiképp pontatlanul, hiszen az új politikai vezetés nem a vádlottak padjára ültette a népi írókat, nem kezdett új pórt ellenük. Továbbra is meghagyta az irodalmi életbe való bekapcsolódás 1956-ban megnyílt lehetőségét a népi írók mindegyike, még az évtizedig elhallgattatott tagjai számára is. Ugyanakkor azonban tudomásul vette, sőt legitimizálta azt a szellemi koncepciós pert, amelyet a Rákosi-korban nem lehetett megrendezni, az adminisztrációs eljárás hátterében és a lappangó indulatokban maradt. Pontosabb ezért, ha szabadulólevélnek mondjuk az állásfoglalást. Ez a metafora is a bűn és büntetés képzetköréhez kapcsolódik, mint a vádindítvány. Szabadulólevelet a börtönből elbocsátottak kapnak, előzményei között ott a vádirat, ítélet. Az egykori vétkes, aki kitöltötte a büntetését, szabadulólevéllel sem tiszta emberként, hanem bűnei priuszával térhet csak vissza a társadalomba. Amikor az új politikai vezetés szabadulólevelet állíttatott ki a népi íróknak, tulajdonképpen újra bűnösnek mondta őket, noha ők már bűntelen, szabad embernek vélhették magukat. A népi írók ugyanis a Rákosi-kor börtönszelleméből, ahol ítélet nélkül töltötték, ártatlanul a büntetésüket, 1956-ban a nemzettel együtt kiszabadultak, nyilvánvaló lett bűntelensé- gük, a felszabaduló demokratikus társadalomban szabadnak — s nem szabadulólevéllel megbélyegzett egykori bűnösnek — érezhették magukat. Ügyüket helyére tette az idő. A „népi” írókról hozott állásfoglalás alapján rovott múltú, priusszal megjelölt kétes egyének lettek újra. Rendre felbontották-módosították ezután a velük frissen kötött életműszerződéseket, műveik megjelenését ritkították, a kritikai hang élesedett. Elakadt az a sorozat, amely munkásságuk legjavát, tanulmányaikat, társadalomrajzokat, s a mozgalomra, pályájukra visszatekintő esszéket közölte volna.

A priusszal megjelölt „szabaduló” beilleszkedési zavarait, a sérelmeket, amelyek a magyar szellem legjobbjait érték, nincs értelme azonban elősorolni. A veszeségeinken kell inkább elmerengenünk, amely megbélyegzésük miatt a nemzetet az elmúlt harminc évben érte.

1988. október—november

Jegyzetek

1. A „népi” írókról. Az MSZMP KB mellett működő kulturális elméleti munkaközösség állásfoglalása

Társadalmi Szemle, 1958. 6. sz. 38—69. old.

Kortárs, 1958. 7. sz. 3—26. old.

A „népi” írókról. Kivonat az MSZMP KB mellett működő kulturális elméleti munkaközösség állásfoglalásából

Népszabadság, 1958. július 6. 9—10. old.

Magyar Nemzet, 1958. július 1. 4—5. old.

A „népi” írók mozgalmáról

Élet és Irodalom, 1958. július 4. 3., 6. old.

Vita a magyarországi „népi” írókról Korunk, 1958. 12. sz. 1705—1722.

2. Németh László: Homályból homályba II. kötet. Magvető—Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1977. II. kötet 308—313. old.

Féja Géza például azzal hárította el a részvételét s a felszólalását a Petőfi Kör Kertmagyarország- vitájában, hogy „200 kilométer távolságból nem lehet vitatkozni.” Féja Géza hagyatéka, 1956. október 12-én és 18-án kelt levele fiához, Féja Endréhez.

3. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága az 1957. szeptember 12-ei ülésén ezzel kapcsolatban „a régi, negatív előjelű egységről” szólt, amely ’’egyre inkább felbomlik”, a meglévő csoportok differenciálódnak. „A további differenciálódást helyes politikával segíteni kell — tűzték ki feladatként.

56