Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Zimonyi Zoltán: Szabadulólevél - A „népi” írókról című állásfoglalás - harminc év után
igyekezett minden eszközzel győzelemre vinni, a nézeteket csak az általa marxistának mondott talajon engedte ütközni.33 A „viták” propagandisztikus jellegét és egyoldalúságait jelzi az a bevezető cikk, amellyel az Élet és Irodalom a népi írókról az eszmecserét elindította: „Ezt a mi elvi állásfoglalásunkat uralkodó nézetté akarjuk tenni az egész nép körében. Segítségével le akarunk számolni az idejétmúlt véleményekkel, hamis előítéletekkel, hazug illúziókkal.”34 Az ideológiai offenzívát a népi írók ellen egy küszönbön álló lépés különösen kívánatossá tette a politika számára. A konszolidáció gazdasági feladatai között ugyanis az új vezetés első helyre a mezőgazdaság átszervezését emelte. Mint ismeretes, a földosztás 1944/45-ben radikálisan átalakította a birtokviszonyokat, az országon spontán agrárforradalom futott végig, melynek egyik szellemi megalapozója a népi mozgalom volt. Az árutermelő egyéni paraszti kisgazdaság, farmerbirtok is a paraszti jövendő szocialista útjaként szerepelt a parasztpárt programjában. 1957-ben viszont az MSZMP a kollektív gazdálkodást és a szövetkezeti tulajdont jelölte meg a szocialista mezőgazdaság ismérveként, s ennek megfelelően elhatározta az egyéni gazdálkodás felszámolását. A paraszti társadalom nagyobb hányada bensőleg nem azonosult a kollektivizálással, a politika a maga szándékát, mint ismeretes, radikálisan s viszonylag rövid idő alatt hajtotta végre. A népi írók, akik egyébként a szövetkezés különféle formáinak régi hívei és nagy népszerűsítői voltak, jelentőséget tulajdonítottak az egyéni kisgazdaságok fejlesztésének is, éppen a termelési kultúra, a vállalkozókedv fokozása érdekében; mindemellett az egyén gazdasági-egzisztenciális függetlenségét a politikai demokrácia alapjának és előfeltételének tartották. A mezőgazdaság szocialista átszervezésekor — ahogyan a kollektivizálást hivatalosan nevezték — a politika félt attól, hogy a népi írók eszmeköre erősíti a paraszti tartást és ellenállást, tömegeket fordít el vagy állít szembe a hatalommal, szorosabb lesz a szellem és a nép szolidaritása.35 1946-ban a népi írók szellemi erejével a hatalom centrumában lévő kommunista párt tömegeket próbált magához közelíteni, 1958-ban viszont célszerűbbnek látszott az írók leválasztásával a hatalom mögött tartani, s így kezelni a népet. Szövetségkeresés ez is, de most a szellem ellenében. Az állásfoglalás és a „vitája” — például az Élet és Irodalomban — ehhez a forgatókönyvhöz készült: egykori híveik, volt parasztpártiak, aktív parasztpolitikusok, a mozgalom harmadvonalának fiatalabb képviselői, továbbá a „köznép hangját megszólaltató” olvasói levelek kívánták rájuk bizonyítani, hogy nincs joguk többé a nép nevében, népi íróként fellépni, hogy lemaradtak, mumifikálódtak, múltba süllyedtek, egykori híveik megelőzték őket, a feléjük áradó szeretet és ragaszkodás legfeljebb életkoruknak, s a hajdani „szemnyitogatóknak”, bátor úttörőknek szól csak, mai olvasótáboruk összeszűkült, deklasszálódott.36 A népi írók tehát újra a hatalomgyakorlás és a tömegvonzás szempontjából kerültek mérlegre, s miután annak a nyelve mást mutatott, mint tíz éve, aki a mérleget tartotta, a maga részéről érthetően nem a műszert ellenőrizte, hanem „súlycsökkenést” állapított meg. Az Élet és Irodalom az állásfoglalás — kivonatos — közléséhez az alábbi megjegyzést fűzte: „A »népi« írók mozgalmának legfontosabb tanulsága a ma számára az, hogy két út áll előttük: hibáikkal, vétkeikkel, reakciós ideológiájukkal való gyökeres leszámolás útján ismét egybeforrni a szocializmusért harcoló munkás és paraszt tömegekkel, avagy megmaradni mai pozíciójukon, s még tovább távolodni a néptől, a teljes politikai és művészi elszigetelődés irányába.”37 3. Ellensége volt-e a szocializmusnak a népi írói mozgalom? A kérdést sokan felvetették; a leghosszabb ideig talán Király István viaskodott vele. 1958-ban magáénak érezte, sőt előkészítette a pártállásfoglalást. Közel harminc év múlva azonban a tudományos igazság korrekcióra kényszerítette: „a népi írói mozgalom (ha jobbára hallgatólagosan is) igazolódott. Az egyes írói életutak, mégpedig nemcsak a Darvas Józsefé vagy az Erdei Ferencé, de az Illyés Gyuláé, Németh Lászlóé, Szabó Pálé, Tamási Ároné, Veres Péteré, sőt még az oly sokáig problematikusnak tekintett Féja Gézáé, Kodolányi Jánosé és Sinka Istváné 46
