Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Apáti Miklós: Nagyvárosi elégia (vers)
de nem jön hálisten nincs oka rá szerencsém van jókor fogództam belé e versbe egészséges vagyok jól alapoztam van mit és van hogyanom írni s bírom a görnyedezést ezzel az erővel passzionátus regényt is kieregethetnék magamból arra ügyelve csak a sorok a sor végén érjenek véget de egy regényben bármily alanyi is túl sok az idegen arc az arcok leírása sose volt kenyerem mégis üzletet kötöttünk nevemet adtam ahhoz a kétes hitelű vállalkozáshoz ami hazámban lett a lapcsinálás két malomkő között kis füzetemben nincs hely hadi leírásnak csak a lendület a nagyvárosi elégia röptét csak tudnám hová repülünk füzetecském csak tudnám mire jutunk ketten siklórepülésben nem szól-e bele dolgunkba a szokásos harmadik az uramista uramisten annyit már tudok szünetet tartani tilos nem szabad figyelni a közelgő lépteket az órát se szabadna nézni nem szabad hazavárni a gyermekeim se a kicsiket se a nagyobbakat az utóbbiak — kik elébbiek — e héten úgyse jönnek ezt itt most magamban átlapozom s lejutok oda lassan nagyapóvá tesznek ízlelem a szót nagyapó nyilván némi génhiba van bennem hogy végülis ennyi — négy — fiam lett leányka egy se a természet így kárpótolja magát a bennem is meghalt második hadseregért az elhurcoltakért a kivégzettekért még mindig kibuggyan a könnyem ha ezernyi ember megindul valamiért s nem valami ellen a közös ellenség rossz tanácsadó ezt csak gandhi tudta de nem irta le ő se s most egy kis erőszak következik akaratommal fogom vissza toliam ne politizáljon a politika se engemezzen hagyjuk ki egymást a számításból csapjuk be egymást kölcsönösen e szobában ülve is hallhatom a himnuszt a kossuth adóból elég ha egyszer naponta hiszi magyarnak magát a magyar háromszor már megárt itt egy áthúzott sor következne
