Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Ohati Nagy László: Nem középiskolás fokon (Iliás Ferenc élete)
tanítani . . 1940 őszén néhány parasztfiatal fölkereste, és Csornára hívta, a mezőgazdasági szakiskolába tanítónak. Az iskolában telente ezüstkalászos tanfolyamot is tartottak, s az igazgatónak sejtelme sem volt fölfüggesztett büntetéséről, ellenzéki újságíró tevékenységéről. A tömeges katonai behívások igen sok pedagógust is elrántottak hivatásától — így hát alkalmazták, föltehetően örömmel. Édesanyja pedig nagy-nagy örömmel, megnyugvással fogadta a hírt. Jó dolga lett. Elfogadható fizetés, kellemes szolgálati szoba, jutányos étkezés a menzán — mi kell még egy fiatal kezdő tanítónak? A tanári kar hamarosan a „privátszférába” is befogadta, nyájas, koccintgatós beszélgetésekkel múltak a téli esték. Különösen a múlt és az akkori jelen szépirodalmának alapos ismeretét becsülték benne. A népi írók, falukutatók iránti érdeklődés ebben a tanári karban is otthonra talált. Az ezüstkalászos tanfolyam — többé-kevésbé vele egyidős — fiataljai pedig a szívükbe zárták, jó néhányan később is tartották vele a kapcsolatot. Főként középparasztok fiai voltak, de nem kevés szegénysorsú és uradalmi béresgazda- vagy éppen ispángyerek is tanult közöttük. Ismeretterjesztő előadásai nyomán a felnőtt gazdák körében is népszerű lett. Ottani működésének időszakában főként tájékozódni igyekezett, másrészt megtanulta Budapesten, hogy taktika, sőt diplomácia is létezik. A bőréből azonban képtelen volt kibújni. Miután a rendszer urai a parasztpárt létezését gyakorlatilag lehetetlenné tették, a környéken lankadatlanul szervezte, erősítette az előzőleg megalakult Magyar Parasztszövetséget — hiszen az teljesen törvényes, a kormány által elismert mozgalom volt, Nagy Ferenc országgyűlési képviselővel az élen. S a tanulók és előadásainak hallgatói nemritkán hangot adtak a paraszti gondoknak, követeléseknek. Igazgatója egyre inkább csak színlelte a barátságot iránta. Egy alkalommal pedig az ifjú tanító az esedékes feladatul kiszabott dolgozatnak ezt a címet adta: Mit vár a parasztság a földművelésügyi kormányzattól? — A fiatalok erősen bírálták írásaikban a helyzetet, s nyíltan a földművelésügyi minisztert okolták érte. Az iparcikkek árának s az adóknak a leszállítását követelték, magasabb mezőgazdasági árakat, mi több: a nagybirtokok felosztását, és így tovább. A dolgozatok tartalma, hangjának élessége Kelecsényi György igazgató fülébe jutott. Nyomozást indított, a füzeteket az irodájába kérette. A fiúk teljes erővel védték Iliást, tagadták, hogy — az egyébként az iskola által helybenhagyott dolgozatcímmel kapcsolatban — befolyásolni igyekezett volna őket. Kükedi Endre tanuló — később mezőgazdasági tudományos kutató — az igazgató távollétében beférkőzött az irodájába, a saját és két társa dolgozatát, amely a legsúlyosabb bírálatokat tartalmazta, kitépte füzetükből és eltüntette. Iliás Ferenc ez után is erőteljesen szervezte Sopron megyében a Parasztszövetséget. Tevékenységét egyeztette Donáthtal és Pollnerrel — a közreműködésével megalakuló szervezetek osztályharcos jellegűek lettek. Igazgatója többször kifejtette rosszallását, végül is följelentő levelet küldött ellene Suhayda Tibornak, a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási főigazgatójának. Iliás valamiért éppen akkor lépett a szobájába, amikor — szokatlan módon — személyesen gépelte a levelet. Megérezte, hogy ebben a bizalmas irományban róla eshetett szó. Éppen ő volt a soros, aki aznap postára vitte a leveleket. Nemes egyszerűséggel zsebrevágta a — ma is meglévő — ellene szólót. — „A postáslányokkal tréfálkoztam, szépeket mondtam nekik, és számolatlanul lebélyegezték az ellenőrző könyvet. Ez kellett nekem — írja erről. — Még nagyobb hévvel udvaroltam a szép kis rábaközi lányoknak. Vígan hazamentem, mint aki jó munkát végzett. Az igazgatóval is kedélyeskedtem, de ő nagyon savanyúan húzogatta a száját. Észrevettem azt is, hogy amikor dolgoztam, leveleztem, megnézte a postakönyvet, és megelégedetten ment haza. Biztos voltam a levél tartalmáról. Úgy is lett, ahogy gondoltam.” 76
