Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Szekér Endre: Végh György, a gonosz angyal

Marcus Aureliust, Senecát és Epiktétoszt kedveli, bölcs tanácsaikkal egyetért, életbölcsességük az övé is. így önmaga helyett szólaltatja meg Marcus Aureliust: „Mi értékes hát? Az emberek tapsa? Korántsem. Persze az sem, ha a nyelvükkel tapsolnak. A tömeg dicsérete ugyanis a nyelvek tapsa. — Kérészéletű minden; a magasztalás éppúgy, mint a magasztalt.” S keserűen állapítja meg, hogy félreismert, el nem ismert író maradt.

Ez a számadás csaknem teljesen igaz. Nemzedékének jelentős részét szétzilálta a világháború, eltávolította őket egymástól a különböző politikai nézet, egyeseket csaknem teljesen, másokat félig-meddig elfelejtettek. Végh György halála után kicsit oldódott a helyzet: megjelent összegyűjtött verseinek kötete, Rónay László higgadt értékelést írt róla az akadémiai irodalomtörténetben. S most hetvenedik születésnapja is figyelmezteti az utókort, az irodalomtörténetet, hogy számon kell tartania Végh György tündérien csillogó, Kosztolányin nevelkedett költészetét, Auguste Corbeille-féle prózai vallomásait, műfordításait és emlékezéseit.

Korond

92