Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Mészáros György: Elhurcolt magyar nők a Donyec-medencében
A tél volt a legkeservesebb. 45 fokos hidegben fehér munkásruhánkra pufajkát vettünk. A nyár csak két hónapig tartott. A szél örökké fújt, hordta a szénport a hajunkba, szemünkbe, belevágódott a bőrünk alá is. Én romániai magyarokkal is találkoztam a bányában. A vesztesek közül kényszermunkára civil lakosságot csak Magyarországról, illetve Szlovákiából és Romániából csak magyarokat hoztak. Ki volt ez találva nagyon. A táborparancsnok, a kombat, nem szeretett bennünket. Mindig azt mondta: - Kutya magyar, itt fogsz megdögleni. Jól értettem minden szavát, mert gyorsan megtanultam oroszul. De azután valamiért leváltották. Helyébe egy fiatal kombat került, aki azt mondta, hogy ha térdig kell lejárni a lábamat, akkor is kijárom nektek, hogy hazaengedjenek. Azt kérte csak, hogy az első pohár jó magyar bort az ő egészségére igyuk meg. 1947 októberében aztán fürdés és fertőtlenítés. A parancsnok beszédet mondott, megköszönte a munkánkat, fényképet csináltak rólunk és dokumentumot. Közölte, hogy akinek a nevét olvassa, az álljon ki, mert megy haza. Én Kozár Máriával jöttem haza. Ő már meghalt. Akik ott maradtak, sírtak. Hazafelé négy cukorrépát loptam az egyik kolhoz földjéről, az volt a fejem alatt a marhavagon priccsén. 18 napig jöttünk, míg megérkeztünk Debrecenbe. Hát igy volt. Most 63 éves vagyok, nyugdíjam nincs, férjem idősebb, beteg ember, agyvérzése volt. Szociális segélyből élek, és abból, ami itt a kertben megterem. Horváth Zoltánná Nagy Jolán, anyja neve: Mérész Piroska, született 1927; Serényfalva. A bánya után a második évben a kolhozba kerültem. Káposztát, uborkát, tököt, cukorrépát, paradicsomot termeltünk. Alma is volt, de nem tudott beérni, rövid volt a nyár. Télen bevittek bennünket a lágerbe, mert munka nem volt. Ilyenkor vágtuk össze azt a mérhetetlen sok káposztát betonmdencébe, amit orosz nők gumicsizmában tapostak be. A kolhozban facipőben jártunk. A talpa fa, a teteje rongy. Amikor behoztak a lágerbe télen, ott már adtak kalocsnit meg pufajkát. A gumikalocsnira rongyot csavartunk, és bányászdróttal (robbantózsinór) kötöttük össze. A lágerben is nagyon gyenge voltam, ezért varrodába tettek, pufajkákat varrtunk. Kézzel hajtható varrógéppel dolgoztunk. Én varrni nem tudtam, csak a gépet hajtottam. De itt se kaptunk csak 50 dkg kenyeret naponta, akárcsak a kolhozban. Vacsorát meg nem kaptunk, mert mi podzemnyikok és nem povernyikok voltunk. Az előbbiek nem erős munkán dolgoztak, az utóbbiak viszont igen, bányában. Lehóczki Irén osztotta meg velem mindig azt a kevés vacsoráját. Csak reggeli és ebéd járt. Reggelire kiosztották azt a kis teát, mellé az egy szem cukrot, meg az 50 dkg kenyeret. Ebédre káposztaleves, uborkaleves. Hús lehet, hogy volt benne, de azt megették a ruszki tisztek, azt nekünk nem adtak. Pacal az volt néha apróra vágva, de még rajta volt az a fehér hártya, amit itt nálunk lehúznak. Hozzá árpakása, két kiskanállal. A kenyerünk is árpalisztből volt és ragadt. A következő évben, tavasszal ismét kolhozba kerültem, olyan gyenge voltam, hogy nem bírtam a bányát. Kapáltunk, palántáltunk. Igen gyakran megettük a palántákat, mert éhesek voltunk. A felügyelők oroszok voltak, ők nem dolgoztak. Nem bántak velünk durván, de a gonosz nők néha igen. Egyszer megvertek egy keleméri embert, Kormos Ferencnek hívták, mert kukoricát lopott. Addig ütötték, míg élt. Őt férfiak verték agyon. A férfiakat jobban vigyázták a katonák. Bár volt olyan, aki elszökött, de még a határról is visszahozták. Ők éppen olyan tetvesek voltak, mint mi. Ha nézegettük a fejüket, tetvésztük őket, akkor ülhettünk. Örültünk, ha megszólított: - Gyere, nézd meg a fejem! Nagyon cifrán öltöztek. Kapták Amerikából az unra-csomagot. Jött nekik benne kalap, hosszú ruha. Mindig abban jártak, dicsekedtek, milyen szép ruhájuk van. A harmadik évben már nem tettek ki a kolhozba bennünket. De nem tettek le a bányába se, fent dolgoztam. Először, amikor odamentünk, köpdöstek bennünket még az asszonyok is, meg a gyerekek is, azt mondták ,,nyemko(!)” (német). Azt hitték, németek vagyunk. 81
