Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (VII. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)
ból hallatlanul modern dolognak számított). A világ egyik legkiválóbb polgára, érdekes, hogy a lengyel gondolkodásban az ilyen dolgok alig jelentenek valamit. Lubicz-Pachoriskit olvasva kiderül, hogy Kosciuszko az orosz fogságból való kiszabadulása után már sem testileg, sem lelkileg nem állt többé talpra. Az a rabság tönkretette őt, az oroszok nemcsak a lábát törték össze, a gerincét is megroppantották. A könyvben látható utolsó reprodukción Kosciuszko egy ber- ville-i park padján ül, és a körülötte játszadozó gyerekekkel beszélget. Jurij Afanaszjev, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Történelmi Intézetének igazgatója interjút adott a NIN jugoszláv hetilapnak, s ebben ezeket mondja: „Az ateizmust a vallással szemben alkalmazták, a vallásos értelmezést viszont Sztálinnal szemben”. Majd később: „A politikai különbségeket bűnvádakkal helyettesítették”. Sztálin és hadserege. A generalisszimusz megöletett: 5 marsallból 5 I. osztályú hadseregparancsnokból 10 II. osztályú hadseregparancsnokból 57 hadtestparancsnokból 186 hadosztályparancsnokból 16 hadseregkomisszárból 28 hadtestkomisszárból 64 hadosztálykomisszárból 456 ezredesből — 3-at, — 3-at, — az összesét, — 50-et, — 154-et, — az összesét, — 25-öt, — 58-at, — 401-et. (A. Todorovszkij tábornok, Ogonyok, 1987. júl.) Interjú Bemard Pivot-val (Apokryfy): „Az irodalom ma — mindenből egy kevés”. 1950-től a világ lakossága megkétszereződött. Eseménydús történelem vagy a hosszan tartó események teóriája (Fernaud Bran- del). Interakciót kellene keresni e két folyamat között. John E. Pfeiffer: „The Creative Explosion”. A művészet harmincezer éve keletkezett. Semmi sem jósolta meg létrejöttét, semmi sem előzte meg. Zegadlowicz: a kielégítetlenség különbözteti meg az alkotó egyént. Egy nő mindig érettebb ember benyomását teszi rám, mint egy férfi. Ahányszor előbb egy nőt ismerek meg (akármilyen fiatal), s csak később a barátját vagy férjét, az az érzésem, hogy az illető férfi a nő öccse, sőt, néha egyenesen azt, hogy a fia. Ahhoz, hogy az ember az általa leírtakat hitelessé tegye, gyakran az életrajzát is csatolnia kell. A szöveg mintegy csak a fele annak, amit az ember közöl. A bátor69