Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Szávai Géza: Mész az úton (regényrészlet)
kicsit, de nekem az égvilágon senkivel semmi bajom, főügyész úr, tudom, Vencel, tudom, már elfáradtam magának magyarázni, hogy mi manapság a törvénynek az irányulása, hát vegye már észre, hogy minden a közösségi irányba halad, vége annak, ami magán, s ehhez hozzá kell szokni, én nem mondom, hogy ez a nagy, mindenkire kiterjesztett közösségi eszme jó, azt se mondom, hogy rossz, én csak elfogadom, hogy ez van körülöttem, mint a levegő, ezt kell szívni, és higgye el, másképpen nem lehet élni. Beavatkozni csak eredményesen! ha nem vagy biztos, el se indulj, megdögleni inkább, mintsem hogy ne sikerüljön, egy nőtől ezt nem lehet elvárni, de férfinak nincs kiút, de a kiút nem út, tanító úr! heh, apám, neked nincs is életutad, neked csak életkiutaid vannak, összevissza kuszáit kiutak és elutak. Ha egy öregember mondja, fájdalmas dolog, ha az ember öregember, de ha van egy kis bölcsesség a fejében, azt se érzi olyan fájdalmasnak, hogy öregember, mert ez az élet törvénye, maga is lesz öregember, próbáljon ne lenni! na, ne, ne, ne próbálja meg! mert arra csak egy lehetősége van, ha egy öregember mondja magának, egy olyan öregember, akinek valamikor parádés kocsi állt a rendelkezésére, s amióta sétabottal jár, ez többször eszébe jut, mint illene, de azért ez nem visszasírás, ez csak úgy eszembe jut, érti, ha nem akarom is eszembe jut, de ha egy kicsi eszem van, azt már akarhatom, hogy ne sírjam vissza, mert hiszen úgysem kapom vissza, csak magamat kínozom, ahelyett, hogy üstökön ragadnám, ami elérhető, mindig van valami, ezt én mondom magának, aki, szóval érti, vége a magándolgoknak! hozzá kell szokni ahhoz, ami közösségi. Láttam már nájlonból esernyőt, olcsóbb lesz az esernyő is, a nájlon olcsóbb, mint a vászon, ez is demokrácia, a nájlon is demokráciát hoz, mindenkinek lesz esernyője, nem, inkább köpenyege, no, de nem a vászonesernyő volna erre jó, mert a vászonban elvész a hang, de a nájlon visszaveri, nem létezik, hogy ne találna az ember egy olyan nájlonesernyőt, amit, ha felhúz, olyan alakú nájlonná váljon, mely alatt, kicsit persze lennebb viselné azt az esernyőt az ember, s alatta, ha megszólalna, nájlonfalak úgy felerősítenék a hangot, hogy bármelyik szinyor seggreesne, ha találna egy ilyen esernyőt, s azt úgy viselné, hogy a hangerősítés perfekt legyen, no de nincs ilyen szinyor, s ha van is, mit számít az neki, hogy az esernyője felerősíti a hangját?! az neki annyi, mint amikor pendelyes korában egy nagy fazékba vagy üstbe dugta a fejét, énekelt, s élvezte, hogy hangosabb és kongó, olyan rezes a hangja, s azzal slussz-pász. A falhoz állítottam volna, ma is a falhoz állítanám, lökdösném, lökődném a barmot, na úgy, úgy, oda szépen a falhoz, vadbarom! spiccel teljes erővel a fenekébe rúgni, csak nyugalom, Andor, nyugalom, mert a pofádba is kapsz egyet, egy sorozat csak úgy cél nélkül a falba, mintegy kipróbáljuk a géppisztolyt, csak úgy könnyedén, amint kifutott a sorozat, elégedetten megütögetjük a fémet, fog ez menni, a falhoz állni, Andor! hát csak azért, te vaddisznó, hogy megtanuld a fogalmat, vannak bizonyos fogalmak, amiket bizonyos emberek érteni csak egyoldalúan képesek, nohát most tartok neked egy kis képességjavító tanfolyamot, na, látod, ilyen, amikor téged állítanak a falhoz, te a fogalmat csak a másik oldalról ismerted. — S ha megdagad, lelohad, az a kicsi daganat, még ma éjjel kimulatom magamat! — Mi az istennek üvöltesz?! már másodszor figyelmeztetlek, hogy nem magunkban vagyunk. S hogy hallja a köposz, akkor meg mi van? úgyis tudja, hogy nem nászútra 34
