Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Herceg János: Ella (esszé)

Szegény Margitnak több oka volt a hallgatásra, mert ami a leginkább aggasztotta, azt nem bízhatta a cenzúrázott postára. Március 19-e után arra lettem figyelmes, hogy egy keddi napon csak kenyeret evett délben, azt mondta, nincs étvágya, nem jól érzi magát. A következő kedden megismétlődött a koplalása, s akkor hosszas faggatás után bevallotta, hogy ő fogadalmat tett, s azt a háború végéig meg akarja tartani. Később, mikor már úgy tűnt, elmúlt a veszély, elmondta, mi váltotta ki belőle ezt a fogadalmat. Anyósomnál egy volksbundista lakott, akinek a felesége elárulta, hogy a Német Házban névsort állítottak össze a népárulókról, s azon a listán én is rajta vagyok, mint akit majd a többiekkel likvidálni kell. Margit megköszönte jóindulatú közlését, s fogadalmát — hiába próbáltam lebeszélni róla — betartotta, amíg csak meg nem jelent az utcánkban az első vörös csillagos partizán.

A levelezése Ellával természetesen megszakadt, csak valamikor 1945 őszén hallottak hírt rólunk a Törökvészi úton, s akkor vontatva, kisebb-nagyobb szünetekkel újra megindult közöttük a levelezés.

„Édes Margitom, milyen furcsa az élet! Mennyit gondoltam rád, rátok ostrom után. Mennyire fájt, hogy nem írsz. Aztán végre két és fél év után jött egy levél, meg is kaptam, illetve Lacinál elolvastam. Ottfelejtettem nála. Mire kértem, azt izente, hogy egy alkalommal minden írását és levelét elégette, ezt is, nincs tehát cím. Közben, ha arra kellett gondolnom, ki is tartozott a földön hozzám ,barátnő’ jelző alatt, senki másra nem tudtam gondolni, csak rád. S te milyen messze is vagy. A gyermekeim tudnak erről a Margit-néni szenvedélyemről (bár alig emlékeznek már komolyan rád), Ucó lányom körül most egy olyan Eötvös-kollégista fiatal iró mozog sokat, aki egyszer említette a János nevét. így merem én ezt a levelet útnak indítani egy rövid élettörténettel. Ostrom előtt házunk zsidók és más, nyilasok által üldözött emberek menhelye volt. Magam voltam már akkor a 4 gyerekkel. Laci fél évvel az ostrom előtt Illyéssel elment, és csak karácsonyra jött meg. December 24-én este Illyésék beállítottak azzal, menjünk át hozzájuk, mi éjjel harctér leszünk. Menekültjeinket és a gyerekeket el is vitték. 26-án mi is utánuk mentünk úgy, hogy másnap reggel visszajövünk, most csak Csillát, a legkisebbet mentjük. Soha többé nem engedtek a saroktól tovább a németek. Élelem nélkül, egy szál ruhában álltam 12 emberrel. Kezdődött a könyörgés az élelemért, ahogy a lövöldözéstől lehetett, mert az ostrom tartott. Szilveszter napján aknaszilánkot kaptam, 2 napon belül le kellett volna vágni a lábamat, de kórházból kórházba hiába vonszolt Laci, nem volt orvos. Csoda, de nem haltam meg, 6 hónap alatt begyógyult. Hogy nekem feküdni kellett, kezdődött az éhezés, közben mindig Gyuláékkal voltunk együtt, de hát ők is féltették a kévésükét, amijük volt. Rengeteget éheztünk és fáztunk. Egy pincébe mentünk el az Illyés-házból velük együtt, ahol 5-600 ember volt. Kenyeret két hétig nem láttunk. Legkisebb lányom, Csilla ma is egy angolkóros agy görccsel él, ami abból áll, hogy 39 fok láz körül elkezd rángatózni, és elveszti az eszméletét. Már vagy hatszor volt neki, mióta megvan.

Ostrom után a házat felrobbantva és teljesen kirabolva találtuk. Egy párnám, egy paplanom nem volt. Lefogyva 10-15 kilót személyenként, teljes letargiában ért bennünket az orosz megszállás. Utána Lacinak egy olvasója hívott meg minket Püski révén Békésbe. Tele tetűvel, ruha és fej egyaránt, abban a ruhában mosatlanul és fehérneműben, amiben dec. 26-án elmentünk, indultunk el március 8-án Békésbe. Ott emberi szeretetre találtunk, amit sose fogok nekik elfelejteni. Pedig hogy utálhattak minket! Ott nem is volt ostrom. Másfél évig aztán Békésben az olvasók (mert ilyenek is vannak) tartottak el minket. Közben Lacit Hódmezővásárhely város meghívta, hogy tanítson a gimnáziumban. O tehát márciustól szeptemberig volt egy szobában velünk csak, a másik évben már egészen egyedül voltam a gyerekekkel. Persze nélkülözéssel és lemondással teli élet volt. Itt kezdődött különben a mostani helyzetünkhöz az elhidegülés.

Laci külön került tőlünk, nem törődött vele, miből élek a gyerekekkel, nem akart részt venni

17