Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - Bisztray Ádám: Rácsok, Portré ’88, Vihar (versek)

Vihar

Az útjelzők arccal földre borultak, nem tudtam, hol vagyok.

Csalán, útifű szegte az ösvényt, fekete, hosszanti lécek résein villogva szitált a por.

Ahol szögbe futott a kerítés, szilvafa virágzott.

És álom részeként a lépés földobott, siklottam, mint papír Zeppelin zsindely tetők, szőke nád felett.

Lassú tengelyen fordult felém a táj, hegyet láttam vagy felhőt, egyre hátrált a kékség, csavarta útját a füst.

Kéményünkben nyargalt föl-le, és bőgött a kormos szélborjú.

Valaki vállán a kapa elolvadt, fehér ingre csurgóit a vas.

Robogott le a dombról, lovak nélkül a bennünket elragadó új szekér, ostorral vertük a szelet.

Ki tudta még akkor mi lesz belőlünk? S hogy egymástól elszakadunk.

34