Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig - A nyolcvankilences esztendő (VIII. Éva kisasszony hónapja, esszésorozat)

halmazából kell kiindulni és az ebből kiépített konzekvenciákon kell végiggondolni, kidolgozni egy politikatörténeti korszak tény- és mentalitás-állapotára épített rendszert, a bárhonnan átvett, „talált”, megvénült fogalmakkal való heves, tétova operálás helyett.

Az új célképzeteknek a nyelvben is meg kell mutatkozni; új fogalmakra van szükség a megoldásképtelenség metanyelve, metaprogramjai, metapolitikai kategóriái után. Ha a „demokráciába való átmenet”, a „modellváltás”, a „híd-szerep”, a „Nyugathoz való fölzárkózás”, a „harmadik út”, a „hatalommegosztás”, a „konszenzus”, a „diktatúra” megnevezéseit még a huszonegyedik században is használni kell, akkor nekünk itt már ma befellegzett. Aki Bibót figyelmesen olvassa, az láthatja, hogy az ő személyes kudarcainak egyik oka az volt, hogy fontos pontokon tett kísérletet egy „régi” politikai fogalomrendszer (ama meta- nyelv-program-célképzet) újjal való fölcserélésére, de ezt valójában csak kevesen ismerték fel, csak néhányan fogadták el, és senki sem valósította meg a belőle következő tanulságokat. Egy új politikai látásmód és kategóriarendszer termékenyítő szerepét éppen az olyan fogalmak megmaradása (és mai hatóképessége) igazolja, mint amilyen a zsákutcás helyzetsorozat, vagy az, amit (tudtán kívül Jászitól átvéve — bár jobb úgy mondani, hogy ők ebben egymás tudtán kívül összetalálkoztak) — a fordított kiválasztás ok-okozat rendszeréről ránk hagyott.

Egy megalkotandó működő, konzekvens politikai kategóriarendszernek — az új politika alapjaként — ma három integrációs pontjára tennék ajánlatot: minőség és önművelés; kontrollok és folyamatos önfelülvizsgálat; az erkölcsi értékek mobilitásának, a másság elismerésének és a radikális erők mozgásának egyensúlya, mint a hamis helyzetekből való kilépés feltétele.

Egyszerű, bár alig használt fogalmak ezek, főképpen a visszamaradott zónákban („keleties” fejlődés, balkanizált hatások), a diktatúrákban, a túlcentralizált állam- szerkezetekben, ahol a politikai kultúra vagy létre sem jön, vagy igen alacsony a foka. Jelenlétük hiánya viszont meghatározza a társadalmi, gazdasági, államigazgatási mechanizmusokat, és — hosszabb távon — még akkor is tartósítja a regresszióba forduló politikai konzervativizmust, ha a zászlókon a népfelszabadítás, (nóta bene) a demokrácia kibontakoztatásának feliratai lobognak.

1. A hozzáértés a gazdaságirányítói, államorganizációs, környezetvédő, jogalkotó, nyilvánosságbiztosító, kisközösségszervező stb. szférákban. Ennek biztosítása a politikai csoportosulások, pártok közötti harci és megegyezési formák mindenható elsődlegességét megbontva, új módszertani példát is adhat a világcivilizációval való lépéstartás technikáinak alkalmazására. Azoknak a zónáknak a helyén, amelyekben — a dolgok természetéből adódóan — a politikai hibaelkövetések, a tragikus vereségek és átmeneti győzelmek kétes egyvelege dominál, a honpolgári és állami lét számára szélesebb, biztosítottabb, mobilabb zónákat teremt. Például: azt mondják, hogy az alkotmányosság körüli politikai harcok Amerikában hajdan évtizedekig, Spanyolországban nemrégiben évekig tartottak; de közben a szakszerűség elvei alapján a minőséggel a centrumban szerveződik a gazdaság, a művelődés, dinamizálódnak a kisközösségek. Preferált a tudás, a tanulás, az oktatás, a világmozgásról, az új megoldásokról begyűjthető alkalmazható információáradat, nyelvtudás stb.

Kiemelkedő, hogy mindez az új politika alapvető és konzekvens kategóriájaként alkalmazandó. Kötelező az országos irányításban, a pártok élére választott politikusoknál, de ugyanúgy kötelező az úgynevezett „egyszerű emberre”, mint politi30