Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 10. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd - Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével, I. rész

jelenti, hogy egy román gyerek román iskolába járhat, egy magyar gyerek pedig szintén járhat — román iskolába. Iskolák, garantáltan önálló, autonóm nemzetiségi intézmények létesítésének jogát nevezem sommásan kollektív jognak.

— Természetesen, mi is a magyar nyelvű iskolák létesítését szorgalmazzuk. Ezt biztosítani kell majd az alkotmányban, a törvényekben. Ezt nevezitek ti kulturális autonómiának. Nálunk nem alkalmas ez a pillanat arra, hogy ezt így nevezzük... Tudod, sokszor eltűnődtem azon, hogy mi gyakran azt kutatjuk, ki szenved jobban Romániában. A magyarok és a románok mintha vetélkednének ebben. Ez nem jó. Ha jól meggondolom, a romániai magyarság mint szellemi-kulturális entitás elvesztheti ugyan identitását, de sokkal nehezebben, mint mások, mivel a magyarok magukba zárkóznak, megvan a maguk nyelve, amely némi menekülési lehetőséget, kiutat kínál nekik ebből a terrorból. És ne feledjük, hogy a közelben ott az anyaország! A kultúrájával és mai demokratizálódásával. Ma a magyar szellemiség igen fejlett és demokratikus. Ha véget ér a romániai diktatúra, az ottani magyarság nagyon hamar magához térhet, visszaszerezheti mindazt, amit elveszített a diktatúra éveiben. A románoknak nincs hová menniük. Nézd a mai besszarábiai románokat, többet tesznek, forradalmárabbak, mint az anyaországbeliek. Tehát inkább az a kérdés, hogy maguk a románok hogyan szerezhetik vissza mindazt, amit elveszítettek.

— Elméletileg ez nagyon szépen hangzik, de a mindennapi gyakorlat sokkal nyersebb. Mondod, hogy a magyarok nyelvük közegébe menekülnek . ..

— A családi környezetbe, a barátokéba, a nyelvébe ...

— Ez részben valóban igaz. Főként mert az erdélyi magyarság körében a nemzetiségi ellenállást illetően konszenzus létezik.

— így van.

— De ez már túl hosszú ideje tart, és bizony meggyöngült az ellenállás, kifáradt. Valamivel kedvezőbb helyzetben érvényes lehetne az elméleted, de ma Romániában túlléptünk a kritikus ponton. Másrészt abban is igazad van, hogy ott van számunkra az anyaország mint háttér, de ez is csak részben igaz. A magyar értelmiség egy része ugyan régóta foglalkozik az erdélyi magyarság gondjaival, de a hivatalos magyar politika csak alig néhány hónapja teszi ezt. Sőt, eddig gátolta a nemzeti együttérzés megszületését. Aki azt emlegette, azt nacionalistának bélyegezték. Nos, ez volt, és részben ma is ez a hivatalos magyar politika, amely tavalyig teljesen mellőzte az erdélyi magyarság sorskérdéseit, sőt... És a máig nemzeti önzésre nevelt magyar társadalom java részétől sem kaptunk többet.

— De az értelmiség, a jóhiszeműek mindig is igyekeztek támogatni az odaát, Erdélyben élőket.

— Valóban, lelki támaszt nyújtottak számukra. Lelki injekciókat.

— Tehát az ottani magyaroknak mégis van valami reménységük. Ők egyébként most is legszívesebben külön területet szeremének maguknak, függetlenek akarnak lenni Ceau- sescutól. És mindez Ceausescu elnyomása miatt van. De hát ez lehetetlen, hogyan képzelhetnénk el most Romániában egy külön tartományt, mint amilyenben a dél-afrikai négerek élnek? Ez utópia, ez lehetetlen.

— Kelet-Európábán (és nem csak Romániában) az etnikumok nagyon összekeveredtek egymással. De talán létezik megnyugtató megoldási modell. Nem tudom, mennyire ismerős számotokra, főként bukarestiek számára, hogy 1944-ben, miután az oroszok megszállták Erdélyt, Észak-Erdélybe betörtek a Maniu-gárdisták. Magad is tudod, miket csináltak, nem erről akarok most beszélni . ..

( Folytatjuk )

72