Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 10. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (V. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)

A Nyugat: azé a hatalom, aki a törvényeket hozza. A Kelet: azé a hatalom, aki a törvényeket megszegi.

Kívánom neked, hogy mindig csodálkozz. Azon a napon, amikor megszűnsz csodálkozni, megszűnsz gondolkodni, de mindenekelőtt — érezni.

M. ezt mondta nekem:

— Nem jutott nekem sok szabadság, de egy kevés azért jutott. Annyi például, hogy ne nézzek erre a büdös disznóra.

Jobban emlékszünk egy ember alakjára, mint az általa mondottakra. Emlékszünk azoknak a külsejére, akikkel találkoztunk, de emlékszünk-e pontosan arra, amit mondtak? A képnek óriási a hatalma. Ezért van jövője az audiovizuális civilizációnak, a képekkel történő kommunikálásnak, hírközlésnek.

Jan Strzelecki egyik könyvéből: „...hogy létezik olyan hétköznapiság, melyből csak állandó erőfeszítéssel lehet ki-kilépni”.

„...szakralizálják az államot”.

„...csapások, melyek elvágják a többiekhez fűző szálakat, s arra törekszenek, hogy az embert erőtlen, félelemmel teli biológiai létbe zárják”.

„...a határesetek olyan esetek, melyekben az ember elkerülhetetlenül választás elé kerül, próbára teszi önmagát: a következő lépés visszafordíthatatlanul végleges, és felejthetetlen szépséggel ajándékozza meg az embert”.

Váratlanul a középkor bűvöletében. Középkori városaim élni kezdenek, zsivajjal, színekkel, szagokkal telnek meg. (Marguerite Yourcenar: „Kőből faragott ékszerdoboz-városok”.) Vonzanak a kis méretek, az emberi léptékek — keskeny utcácska, kicsi kőház, ócskaságokkal teli, zegzugos labirintus-lakások. Harmónia és arányos egység uralkodik itt, ember és környezete kellemes kapcsolatban él. Az emberek találkozhatnak, sétálhatnak, diskurálhatnak, érezhetik, hogy egy felismerhető közösséget alkotnak. Az én középkoromban a részletek, az apróságok a fontosak, melyeket díszíteni és gondozni kell. Hogy minden dolognak saját, önálló léte, saját alakja, kifejezése legyen.

Az emberek szüntelenül azon munkálkodnak, arra törekszenek, hogy a létező világ, az őket körülvevő valóság helyébe saját kívánságaikat állítsák, hogy az objektív létet a lét szubjektív elképzelésével helyettesítsék, még ha az az elképzelés a legabszurdabb is. Az emberi értelem nem az objektív világ képeit őrzi, hanem saját alkotásait, a maga alkotta képeket, melyek egyébként gyakran nagyon giccsesek.

Az a konstrukció, melynek segítségével megtartjuk magunkat az erkölcsi normák keretei közt, nagyon gyönge. Könnyű elpusztítani, ha magát az embert a pusztítás vagy önpusztítás eszközévé változtatják.

Kezembe került W. B. Yeats „Collected Poems” c. kötete. A könyv végén megtalálható az „Index to First Lines”. Ez nagyon fontos kulcs a költői alkotói folyamat megértéséhez. Ismerjük az első sort, s (szinte) ismerjük a verset. Az az

54