Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 10. szám - Szőcs Géza: Kitömött utcák, hegedűk (kisregény-töredék)

— Ó, te! — mondta neki néha — na, veled is jól megjártam, inkább vettem volna azért a pénzért egy jó nagy halat vagy valami szuvenírt a ***-szigetekről, én nem tudom, hogy van ez, de engem folyton átvernek.

Ám a szirén a füle botját sem, ő aztán nem, nem volt hajlandó kitátani a száját, nemhogy egy ütemet, de egy árva tizenhatodhangot nem lehetett kirimánkodni belőle. Richmann a tizenkettedik napon, egy egész estét betöltő kérlelgetés után elcsigázottan dőlt ágyba, és hajnaltájt arra ébredt, hogy valaki énekel a kabinban. Rögtön rájött, hogy a szirén az.

Égészen mély és halk hangon kezdte, egy teljesen váratlan hangrendszerben, ami talán az ion skálára emlékeztetett, és az volt a furcsa benne, hogy olyan harmóniai (és diszharmóniái) lehetőségeket használt ki, amikre Richmann soha nem is gondolt, pedig most oly kézenfekvőeknek tűntek, pedig kizárólag csak XX. századi zenét vezényelt, Schönberget, Stockhausent, Berget, Webert, La Mönta Youngot, és most — miközben kevésbé sikerült ezt az éneket megfigyelnie, mint valaha is bármely zenét — Richmann döbbenten hallotta, hogy A SZIRÉN TÖBB SZÓLAMBAN ÉNEKEL! Legalább három, párhuzamos, polifóniára emlékeztető szólamban. A karmester érezte, hogy most rögtön, azon nyomban, megőrül, észrevette, már elboruló tudattal, hogy mindkét térde elzsibbadt és hogy émelyeg; belealudt az énekbe, azt álmodta, hogy egyszemélyes űrvitorlást kormányoz a Naphoz egész közel, és egyszer csak felfedezett a Nap testén egy hidegfoltot, ahol patak ömlött a tengerbe, és dér ült a füveken, csillogtak, oda szeretett volna szállni az űrhajóval, puhán letenni a gépet a fűre és elnyúlni mellette,

közben sejtette azért, hogy az egész csak csalás a Nap részéről, így szeremé magához csalogatni, hogy ott hajót, pilótát kékes, forró csőrökkel szaggasson cafatokra.

Mikor a karmester felébredt, azon tűnődött, miközben nyöszörögni sem volt ereje, hogy vajon létezett-e valaha is olyan spanyolcsizma vagy nyújtó, ami annyi darabba törte volna a megkínzottak csontjait, mint amennyire összezúzottnak ő érezte most magát; csontjai, úgy tűnt, nem keményebbek a közönséges ízes palacsintánál; rettentő lassan föltápászkodott, és akkor: kopogtak az ajtón, a szirén szomorkás szemmel nézett rá, Ki az? — kiáltott ki Richmann. Hívatják — hallatszott az ajtó mögül — a kapitány hívatja.

Tényleg hívatta; a kapitány sovány, magas ember volt, mint a görögök közül kevesen: sötétszőke haj, fondorlatos, hosszú orr és villogó, cselvető szemek,, élénken és gyorsan beszélt, arra kérte a karmestert, hogy mivel ma éjszaka több utas

leginkább Richmann szomszédai de mások is

nem tudtak aludni a Richmann kabinjából kihallatszó éktelen és förtelmes ricsaj, visítozás, hörgés, rikácsolás, sőt gajdolás miatt, ezért arra kéri őt, tisztelettel és nyomatékosan, hogy tegyen ígéretet: ezek a dolgok nem fognak megismétlődni. Richmann nevetett, zokogott, ricsaj! — mondta — visítozás, rikácsolás

sőt gajdolás! Jaj, ha volna magának fogalma arról, hogy ma éjszaka — de nem

26