Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Szőcs Géza: Kitömött utcák, hegedűk (kisregény-töredék)
a néhány négyzetméteren, és hiába van néhány lépéssel fönnebb meg lennebb egy-egy átjáró: az emberek nem tágítanak. Mintha egy hajdani gázló emlékét őriznék a konok lábak; mintha még akkor is, mikorra a lakosság már teljesen kicserélődött és a hajdaniakból már hírmondó sem maradt: mintha az átsiető csizmás, topánkás, félcipős és bocskoros lábak láthatatlan emlékművet emelnének az egykori gázlónak vagy embereknek vagy egyszerűen az emlékezetnek. Dehát ezt már az Igazság című lap is megírta régen. Ekkorra már az Izabella utca végére értünk. 28. SZIRÉN Akkorra már az Izabella utca végére értünk, s rövid habozás után nekivágtunk a Marcel Cachin utcának. Azon az oldalon mentünk, ahol Apostolescu kapitány üres háza állott, az Aeternitas Kiadó előtt átvágtunk az úttesten, elhagytuk a gyarmatáru-üzletet és a tőzsdepalotát, elhaladtunk Garzó Péter ablaka alatt, azután Mengele Béla ablaka következett, végül a Szabó nénié, és ez után egy ismeretlen ablak. — Itt Richmann lakik, a karmester — világosított föl a barátom. — Alig hiszem, hogy ne hallottál volna róla, különösen amióta megtörtént vele az a dolog, amikor — tudod — hazahozta — nem tudod az esetet? Nahát. Na várj, elmondom. Richmann valahol a Távol-Keleten, vagy lehet, hogy Ausztráliában, vagy a Tűzföldön turnézott volt, legalábbis ezeknek a helyeknek az egyikén fejezte be a körutat, és ezután hajóra szállt, az Evangélia fedélzetére, és a hajón elromlott valami, vagy más egyébért kellett megállnia: lehet, amiatt, hogy fölvegyen vagy hogy lerakjon valamit, tény, hogy egy szép nap a hajó kikötött a*** -szigeteknél néhány órára, és Richmann elindult sétálni a parton, ahol olyan halszag vágta orrtövön, hogy azt a szagot magnetofonszalagra lehetett volna venni, de Richmann nem zavartatta magát, megbámulta a volt angol kormányzóság épületét, álldogált a táblák előtt, melyek majd mindegyikén szerepelt a szigetcsoport neve. Richmann többször is elolvasta:***, és megint:***, azután továbbsétált és már épp visszafordult volna, de mégisHovábbment, és akkor az egyik móló mellett megszólította egy halász s megkérdezte tőle pidgin-angol nyelven, hogy nem akar-e venni magának egy szirént. A halász ütött-vert bárkáján foglalatoskodott, talán kátrányozta vagy szurkozta vagy a facsapokkal bíbelődött, lábát szétvetette, úgy ült ott a bárka orránál, a lábát körülbelül térdig fedte nadrág, a halász félrebillentett fejjel nézte Richmannt, szakálla volt. A karmester pedig úgy járt, hogy azt akarta válaszolni: sajnos, körülményei, anyagi viszonyai és életmódja ezt a vásárt nem teszik lehetővé. De ehelyett azt mondta, a halász a szirénért bizonyára rendkívül tekintélyes összeget vár, de ő szegény ember, úgyhogy próbáljon másvalakivel szerencsét. A halász pedig azt felelte erre, hogy ő megelégszik annak a pénznek a háromnegyedével, ami jelenleg a karmester zsebeiben összesen található, legyen az akármennyi; erre Richmann föl akarta világosítani már végre, hogy hát különben tökéletesen mindegy, menynyi a szirén, mert semmiképp nem vihet haza ilyesmit — de nem ezt mondta, 24
