Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Bodor Pál: Nemzet, bal, jobb
Bodor Pál Nemzet, bal, jobb Aczél György „Szocializmus és nemzeti kérdés” című tanulmányának olvasása közben G azdasági helyzetünket látszólag sokkal könnyebb fölmérni, mint nemzettudatunk és nemzeti közérzetünk állapotát. Gyakrabban kapunk a zsebünkhöz: jaj, hová lett a pénzünk! — mint a szívünkhöz: jaj, mivé lesz nemzetünk. A gazdasági mozgások mérhetők és összemérhetők; alig (s csak rövid távon) tűrik az önáltatást, s bármilyen ideologikus erőszakot. A gazdaságpolitikai törekvések változásaiban a fölismert (és félreismerhetetlen!) kényszer döntő szerepet játszik. Az empíria előbb-utóbb kérlelhetetlen és közvetlen nyomást gyakorol az elméletre és a döntések rendszerére. Tagadhatatlanná (elrejthetetlenné!) vált, hogy a gazdaságban a régi módon nem tudunk tovább élni. Azaz: nem tudunk — és nem lehet, nem is szabad — a régi módon tovább gazdálkodNemzeti önarcképünk azonban ma dúltabb, mint gazdasági állapotunk. Nemzet és gazdaság Nemzeti gondolkodásunk ellentmondásai, feszültségei jó ideig közvetett, hellyel-közzel még átértelmezhető, tompitható, ideig-óráig akár el is hessenthető jelzésekben lüktettek fel. Természetüknél fogva másképpen „objektívek”. Másképpen mérhetők, mérhetők össze. A nemzettudat tartalmai, e tartalmak színeződése, mozgásiránya, sivárosodása vagy dúsu- lása nem könyvelhető havonta vagy ötévenként, miként a nemzeti jövedelem avagy a cserearányok romlása — de pontosan megmutatja magát minden keményebb fordulóponton, kanyarban, társadalmi-gazdasági szorításban. Föltisztulásaival és sajgásaival, az elfoj- tottságokkal és a józanodással, az önérzet görcseivel, a jó s a rossz közérzet megfoghatat- lannak tetsző, sokféle megfejtésnek kitett tüneteivel nehezebb elszámolni, mint a nemzeti vagyonnal. A nemzeti közérzet változásait felületesen kezelő, önkényesen kiaknázó, átértelmező vagy meghamisító szellemi, politikai vállalkozások szanálása: sokkal keményebb dió a kohóiparnál. Ám akkor is el kell végezni. Mert fenntartásuk beláthatatlan — a gazdaságra is kiható — erkölcsi, politikai, szellemi ráfizetéssel jár. Az ideológiai voluntarizmusnak rövid távon, s a látszatok igen síkos talaján kétségkívül tágabb, kényelmesebb mozgástere nyílik ott, ahol szubjektív és objektív egymásba csap; ahol a folyamatok előjele, áramsebessége, örvényei, hordalékai statisztikailag alig jegyezhetők, s a hipotézis ideig-óráig kiszoríthatja a tényt, a remény a valót. Szemszögünkben ott kísérthetnek beépült, régebbi állapotokból örökölt látásmódok, elavult ismeretiszapok, korábbi helyzetek-igények (önigazoló?) mércéi. A fölméréstől a „modellezésig” (mint mindenütt, ahol érzelmekkel, indulatokkal is van dolgunk) a rigorózus tudományosság lehetőségei itt viszonylagosak. Ez rést nyit tévedéseknek, téveszméknek — és visszaélések1
