Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Czine Mihály: Olvasónapló (Vállalások és kételyek - Bíró Zoltán könyve; A költő életei - Szilágyi Domokos-emlékkönyv; Élmények és emlékezések - Jánosy István könyve; Engedelmével - Dobos László könyve)
nek ... nem lehet olyan álmot álmodni, amilyet akar, csak amit lehet. Nem is csak amit lehet: de amit kell..Bajcsy-Zsilinszkyről szólva maga fogalmazza meg: „A politikában nem csak a szembenállás és a kiállás, de a kitérés és a kivárás művészetét is ismerni kell, s tudni kell felnyergelve is hosszan várakozni, akkor is, ha a zabon tartott jó huszárlovak már ugyancsak rágják a zablát, mert máskülönben csak csatákat lehet nyerni, hősies önfeláldozással, de háborút megnyerni nem lehet.” Bíró Zoltán eme tanulmányai politikai kultúránk fejlesztésének igényéből születtek: tudjunk különbséget tenni — tudatosan vagy akár a történelemre hangolt intuícióval — „a kompromisszum és árulás, az értelmes áldozat és a felelőtlen vagy cinikus önfeladás között.” Bíró Zoltán, mint írói és politikai eszményei is, vállaló ember. Azok közül való, aki jelen szeretne lenni a folyó történelemben. Ezzel az igénnyel szól tanulmányaiban élő irodalmunk legsúlyosabb kérdéseiről is. Mit kezdjünk a költészettel — kérdezi — a sokféle feszültséggel, félelemmel terhelt jelenünkben? Van-e még a költészemek „szolgálattevő szerepe” az életünkben? Határozott a válasza: van. A költészetnek újra meg újra jogosultságot ad a hiányérzet. Az olvasó nemcsak a szép vers élményét kapja, „hanem — írja — a közösség kap személyiségélményt általuk, a nemzet, a maga sorskérdéseinek a felismerését, önmaga kifejeződését szóban, költői képben, ritmusban, s azon túl jellemben, magatartásban.” S innen indulva mutatja fel Bíró Zoltán Csoóri Sándort, „a hívő, a vívódó, a kétkedő, a töprengő embert, aki egyszerre akar túllépni önmaga és a társadalom korlátain, és egyszerre remél győzelmet és védtelenséget.” Árnyaltan, pontosan fogalmaz Bíró Zoltán: „Csoóri és nemzedékének java, éppen az országgal, a néppel, a szocializmussal való azonossága tudatából meríti kritikai magatartását és cselekvő hajlandóságát, s (hogy) erről az alapról tart igényt az önálló, felelős részvételre.” Nem a lehetetlent, a lehetőt tartja számon, az autonóm személyiség igényével. Bíró Zoltán munkásssága is rokon jellegű. Emelkedett, halk hullámzásúra fogott stílusa is igazolja szándékai nemességét. Tanulmánykötetét, a Vállalások és kételyeket, a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg. A költő életei Szilágyi Domokos-emlékkönyv Szilágyi Domokost a romániai magyar líra megújítójaként tartjuk számon; az Áprily Lajos, Dsida Jenő és Bartalis János nevével jelzett erdélyi lírát ő oltotta be az Eliot-i kísérlettel; az érzelmi töltetű hagyományra egy gondolati asszociációkban gazdag költészetet vetitve. Még alig volt 30 éves, mikor már így jellemezte költészetét a Kántor Lajos és Láng Gusztáv által szövegezett irodalomtörténet. Kritikusai is úgy tudták: babitsi módon imeri a költői mesterséget. „Hexameterekben épp oly folyékonyan beszél — jellemezte K. Jakab Antal —, mint tercinában, a szabad versre épp úgy rájár a nyelve, mint a numerózus prózára, vagy a kanásztánc ritmusára . . . Tud Vejnemöjnen módra dörmögni, biblikusán, prédikátorosan átkodózni, legényesen kurjongatni, népdal-könnyedén sóhajtozni. ..” Nemcsak erdélyi pályatársai, magyarországi költő barátai is nagyfényű csillagnak látták. „Kényesen fényes szellem — mondta róla Nagy László, testvéri vállalással —, aki lebegve is emberi mérték,... tisztaság, okosság, fölismerés ... szenvedés meg elszántság eleven képe.” Ez az ígéretesen nagy költő — mindössze 38 évet élt. 38 esztendőt — a „történelem leghosszabb századában.” Övé ez a kép is; ő vélte ilyen hosszúnak a XX. századot. Magasba vágyott, repült — s időnap előtt kényszerleszállásra kényszerült. Az élettől végül is önként búcsúzott. „Kicsikém — írta kedvesének 1976 októberében —, én ma kilépek e világi életből. Ne kérdezd az okát — én sem tudom.” 79
