Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 8. szám - Grezsa Ferenc: „A tanulmány volt az én honpolgári adóm…” (A Tanú-író Németh László magyarságképéről)

hangzik vallomása. A közös kultúra: a szocializmus, mely a népek testvériségének talaján hajt ki.

Még mélyebb a szakadék társadalomszemléletükben. Szabó Dezső ideálképe, mint köztudott — Bergyajevtől és más filozófusoktól ihletetten — a középkorban ölt testet, és a kollektivitás, dogma és hierarchia hármas karakt er jegy ével jellemezhető. Németh László ezzel szemben sohase adja fel a személyiség öntörvényű kibontakozásának esélyét, a gondolkodás változattermő gazdagságának eszményét és a társadalom „mellérendeléses” szerkezetének az elvét. „Ez a szocializmus elődeitől rend és valóság, állami és emberi változatok magasabbrendű egyensúlyában különbözik” — írja a Nemzeti radikalizmusban. Úgy véli, az értékteremtő lehetőséget nem lehet a nemzeti jelleghez kötni, csakis a teremtő személyiség alkotóerejéhez. Gellért Oszkár, a jó értelemben vett „nemzetközi költő” lírájáról állapítja meg egyik kritikájában: „Engem évek előtt ő gyógyított ki abból a tévhitből, hogy túl erős alkati távolságokon át a tehetség sem illeszkedhet be szervesen egy nemzet irodalmába.” Németh értékelvű magyarságtudata A Válasz vezértanulmányát író Fülep Lajos felfogásával cseng össze. Ő is visszanyúl Ady nemzetszemléletéhez, aki a „sorsos” magyarság mellett a „választásos” magyarságot is tételezi:

Kitárom afelé karom,

Kit magyarrá tett értelem,

Parancs, sors, szándék, alkalom.

A modern lélektanból elvont törvény, hogy tudniillik a szellem „választ, nem pedig elfogad”, a nemzettudat relációira is érvényes. (A belső döntés jogát — mint Két nép című Pap Károly-bírálatából és A magyar élet antinómiái című tanulmányából egyaránt kitűnik

— a zsidóság számára is fenntartja. Szerinte mindhárom utat joga van választani: a nemzeti(ségi) elkülönülést egészen a cionizmusig, az asszimilálódást az államalkotó nép életmódjához, kultúrájához és a szupranacionális, européer humanizmus magatartását,

— csak egy dologhoz nincs joga: a választást látszatokkal elkendőzni. Az igazság kedvéért azonban ehhez hozzá kell tennünk, hogy a kor nem kedvezett ezen igénynek: a zsidóságot választás helyett menekülésre szorította, a „hármas út” ötvözésére. így aztán egyelőre utópia maradt az írói óhaj, a „lelkek békéjének” megkötése.) Tán csak a kívánatos politikai struktúra tekintetében fogalmazható meg némi párhuzam a két író nézetei közt: a haza absztrakt fogalmát Németh László is a „tájhazák” hálózatában konkretizálja, amelyben voltaképp a társadalmi önigazgatás demokratikus igénye jut érvényre.

Másképp értelmezik a hungarológia feladatrendszerét is: Szabó Dezső szemében e diszciplína abszolútummá emelt, önelvűen szemlélt magyarságtudomány, Németh László számára viszont bonyolult összefüggésrendszer, melyet európaiság és magyarság szintézise határoz meg. „Szekfű szembeállítja a kismagyar utat a nagymagyar úttal... Én úgy érzem, van egy még nagyobb út is: az európai” — hangsúlyozza A magyar élet antinómiáiban. Szabó Dezső mitológiának (vagy pótlékának) szánja, Németh László viszont reális társadalmi szükségletet vél általa kielégíteni. Keletkezését több okkal is magyarázza. Mindenekelőtt a Példa hiányával: „Nekünk, magyaroknak nincs Don Quijoténk, írtam a Tanú munkatervében. Nem a szélmalom-heroizmust irigyeltem meg a spanyoloktól, hanem a nemzeti hőst, akiben minden spanyol író belemagyarázhatja magát, s akiben az egész spanyol világ magára ismer. A magyarságnak vannak nemzeti hősei, de nincs egy nemzeti hőse; talán az Arany Bolond Istókjában vesztettük el, aki az lehetett volna. Munkatervemben a ,hungarológiára’ bíztam, hogy ezt a hőst, ha már élet és művészet elaprózta előlünk, legalább mint eszmét múltunkból integrálja” — találjuk a Bethlen Miklós-tanulmányban. Tudomány tölti ki a teret, melyet a művészi látomás üresen hagyott. Egy további motívum a nemzet-karakterológia iránt érzett elégedetlenség. Németh szerint romantikus szemléletmód konzekvenciája, mely olyan jellemvonásokat dicsér, melyek más népeknél is megtalálhatók, abszolút alapszín híján bizonytalan a viszonyítási bázisa, az intuitíve föltételezett karakterjegyeket tudományosan (például méréssel) képte81